Megújult az ELTE Savaria Egyetemi Központ

Befejeződött az ELTE szombathelyi campusának komplex fejlesztése, a 680 millió forintból megvalósult beruházás ünnepélyes átadására 2022. március 31-én került sor.

A Savaria Egyetemi Központ 2017-ben lett az Eötvös Loránd Tudományegyetem része. A campus műszaki állapota azonban nem felelt meg a kor követelményeinek. Az épületeket a "Felsőoktatási infrastruktúra fejlesztés az ELTE Savaria Egyetemi Központban az egyetemi integráció megerősítése érdekében" projekt keretében újították fel. A projekttel az egyetem a campus (részben az integráció miatt bekövetkezett) fokozott igénybevételére is válaszolt.

A 2022. március 31-i projektzáró rendezvényen jelen voltak az ELTE vezetői, munkatársai, az államigazgatás, az oktatási intézmények, az ipari, a kereskedelmi és szolgáltató szektorok képviselői.

Megújult az ELTE Savaria Egyetemi Központ
ELTE

Borhy László , az ELTE rektora köszöntőjében a tíz alprojektből álló program elemei közül kiemelte az energiatakarékosságot célzó kazánház-felújítást, az internetes hálózat fejlesztését, valamint a nyelvoktatást segítő tolmácsfülke és -berendezés, a vízisportokat segítő két mobil csónakház, a wifi eszközök és a kutatásokat támogató szuperszámítógép beszerzését. A rektor hozzátette: a projekt eredményeire egyetemvezetőként és szombathelyiként is büszke.

Megújult az ELTE Savaria Egyetemi Központ
ELTE

Az egyetem 100 milliárd forint fejlesztési forráshoz jutott az elmúlt hét évben – mondta el Scheuer Gyula , az ELTE kancellárja. Az összeg 80 százaléka pályázati, 20 százaléka kormányzati forrásként állt rendelkezésre, amelyből az intézmény alapterületének 40 százalékán valósult meg korszerűsítés. Ebből Szombathelyre 6 milliárd forint jutott.

Megújult az ELTE Savaria Egyetemi Központ
ELTE

A kancellár a projektet méltatva rámutatott, a SEK wifi-hálózata egyetemi viszonylatban is a legkorszerűbbnek számít, a beszerzett szuperszámítógép pedig nem csupán a helyi, hanem a budapesti kutatások informatikai hátterét is adja. Scheuer Gyula hozzátette: az elmúlt öt évben bebizonyosodott, hogy jó lépés volt a Savaria Egyetemi Központ csatlakozása az ELTE-hez.

Hende Csaba parlamenti képviselő, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke a projekt régióra gyakorolt hatásairól beszélt. Felidézte a gépészmérnöki és az informatikus képzés elindulását, hangsúlyozva, hogy ezek elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy a helyi cégek fejlesztéseket hajthassanak végre. Példaként a legfrissebbeket, a Schaeffler tavaly év végén bejelentett 5 milliárd forintos, valamint a TDK napokban bejelentett 26 milliárd forintos beruházását említette.

Megújult az ELTE Savaria Egyetemi Központ
ELTE

Magyarország a mesterséges intelligenciába történő befektetéseknek és a gazdaság adatalapú átállásának köszönhetően már azzal büszkélkedhet, hogy iparának mintegy 70 százaléka a high-tech szektorba tartozik – mondta el köszöntőjében Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter. – Ez az arány szinte megegyezik például Németország szintjével, és fenntartásához hozzájárulhat a szombathelyi technológiai háttér és az ELTE sok fejlesztése is.

Megújult az ELTE Savaria Egyetemi Központ
ELTE

A felszólalók ezt követően a C–épületi aulában nemzeti színű szalag átvágásával jelképesen átadták a beruházást.

Ritter Dávid , az ELTE informatikai igazgatója a szerverszobában bemutatta az informatikai fejlesztéseket, majd Lenkai Nóra , a Savaria Egyetemi Központ rektori biztosa mondott pohárköszöntőt, méltatva az integráció óta Szombathelyen elért eredményeket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

(X)