Információink szerint veszekedés közben késsel megvágta feleségét egy középkorú férfi Szombathelyen, az oladi városrész egyik tízemeletes épületében péntekre virradóra. A férfi ezután kivetette magát az ablakon, és a helyszínen meghalt.
A rendőrségi információk szerint az asszony életveszélyes sérüléseket szenvedett. (Hajnalban még azt írtuk: úgy tudjuk, a férfi felesége nincs életveszélyben.) Az elhunyt férfi buszsofőrként dolgozott, ismerőse elmondta: Miskolcról költöztek Szombathelyre, és máskor is előfordultak már veszekedések a családban.
Helyszíni információnk alapján ennek ellenére a család még előző nap is kézen fogva sétált a ház melletti parkban. A három lány szerette a szüleit, akiknek egyre égetőbb anyagi gondjaik támadtak. Úgy tudjuk, fizetési elmaradásuk is volt, ami napi szinten nyomasztotta a szülőket.
A korábban a Közel-Keleten idegenvezetőként, majd később bolti eladóként dolgozó, jelenleg munkanélküli édesanya a házban lakók elmondása alapján féltékeny volt a férjére, ezért többször utazott azon a buszon, amit a férje vezetett. A férfi rendszeresen vásárolt alkoholt egy közeli áruházban, azonban senkit nem találtunk, aki látta volna őt ittasan.
Feltételezhető, hogy a férfi akkor választotta az öngyilkosságot, amikor rádöbbent arra, mit tett a feleségével.