Külön ember felel a tévés, a rádiós és az onilne részlegért. Napokon belül hivatalosan is bejelenthetik érkezésüket.
Néhány napon belül felállhat a közmédia új szakmai vezetése - írja a 24.hu alapján a 444.
A lap szerint az MTVA jelenlegi konstrukciója helyett hamarosan felálló Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt-nek három szakmai vezetője lesz:
A televíziós területért Bodacz Balázs, az ATV eddigi műsorvezetője felel majd, aki csütörtök este távozott az ATV-től. Akkor úgy fogalmazott, olyan helyen fogja folytatni a pályáját, ahol nagyon fontos lesz, hogy "hazugságoktól, manipulációktól, lejáratásoktól és álhírektől mentesen tud majd ottani kollégáival együtt dolgozni".
A rádió irányítása Kerényi György kezébe kerül, aki 2006-2010 között már dolgozott a közmédiában a Kossuth Rádió főszerkesztőjeként, 2017-ben pedig Botka László felkérésére az MSZP kommunikációs igazgatójaként tevékenykedett.
Az online részleg vezetésére pedig Mészáros Zsófiát, a régi Index egykori főszerkesztőjét és a 444 korábbi vezető szerkesztőjét, a jelenleg fiatal újságíróknak szakmai képzést biztosító Pelikán Projekt alapítóját kérték fel.
A közmédia ideiglenes vezetőjét, Horváth P. András jogászt csütörtök nevezték ki
Horváth P. András lesz a közmédia ideiglenes vezérigazgatója July 02. 11:03 , péntektől már ő irányítja a két közmédia-céget, az MTVA-t és a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt-t.
A szakmai vezetők hivatalos bejelentése a szerződéskötést követően, néhány napon belül várható.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.