Megvannak a görögök beutazási szabályai is

Nem lesz egyszerű ott nyaralni a magyaroknak.

Megnyitotta a turistaszezont Görögország, így már péntektől fogadják az első beutazókat az athéni nemzetközi repülőtéren.

Az Euronews beszámolója szerint azonban a védettségi igazolvány ehhez nem elegendő, legalábbis azzal a módszerrel nem, ahogy Magyarországon kiállítják őket. A görögöknek ugyanis egy feltételük van: igazolni kell, hogy legalább két hete megkaptuk a második dózis vakcinát.

Magyarországon ezzel szemben a hatóságok már az első dózis után kiállítják a védettségi igazolványt, általában 5-15 nappal az oltást követően. Görögország azonban megköveteli, hogy valamilyen úton-módon igazolni kell, hogy második oltást is kaptunk már.

Görögország azt is meghatározta, hogy milyen vakcinákat fogadnak el, ebből a szempontból nem fogja hátrány érni a magyarokat, ugyanis minden Magyarországon használatos védőoltást felvettek az elfogadható vakcinák közé.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek