Ahogy Magyarországnak Budapest a vízfeje, úgy Vas megyének Szombathely. A megyében 250 ezer ember él, ebből Szombathelyen 78 ezer, azaz majdnem minden harmadik ember.
Nem csoda hát, hogy ide összpontosul a gazdaság, a közélet és a sajtó figyelme.
Eközben mintha kissé árnyékban élnének a kisebb városok, pedig jó néhánynak nemcsak a történelme izgalmas, de a jelene is.
A minap az merült fel a szerkesztőségben, hogy melyik a második legnagyobb Vas megyei város, és még kis vita is volt róla, míg végül is megnéztük a KSH, és kiderült, hogy egyértelműen Sárvár az.
És ha már ezt megnéztük, miért ne kerekítsük ki teljessé a képet?
A KSH adatai alapján kigyűjtöttük a Vas megyei városok népesedési adatait, követve az időbeli változásokat is.
A számokból és a grafikából jól látszik, hogy nemcsak a megyeszékhely, hanem a kisebb városok lakói is fogyóban vannak.
Kivétel ez alól valamennyire Bük, amely az elmúlt évtizedben „beelőzte” a szomszédos rivális Csepreget.
Kőszeg, Szentgotthárd és Őriszentpéter lakossága gyakorlatilag változatlan maradt az elmúlt három évben, ami önmagában becsülendő, és láthatóan stabilizálta a helyzetét Jánosháza, Répcelak és Vép.
Ugyanezt nem mondhatja el magáról Celldömölk, Vasvár vagy Vép, ahol láthatóan lassan, de folyamatosan csökken a lakosság száma.