Szombathely békés, nyugodt hely, ahol a megszokott mederben mennek a dolgok, az események pedig szép csendben ismétlik önmagukat.
Így aztán nem csoda, hogy az adventi óriáskerék építése idén megbolygatta a várost, az építkezés kerítésénél folyamatosan állnak a nézők, fotókat készítenek, a közösségi oldalakon hozzászólások százai jelentek már meg, pedig még el sem indult a szerkezet.
Lapunk most a legilletékesebbet, az óriáskereket működtető Horváth Luna Park Kft. ügyvezetőjét kérdezte a részletekről.
„Magyarországon ez a legmagasabb magyar tulajdonú és itt is készült óriáskerék. Ennek a testvére tavaly nyáron indult el Siófokon, majd később Győrben. Ez az új pont olyan magas, de valamivel szebbek a gondolái” – mondta lapunknak Horváth Mihályné.
Megtudtuk azt is, hogy Szombathelyen szerettek volna a Fő térre menni, de ott már megvolt a helye az árusoknak, így a hivatal több alternatívát ajánlott, és ezek közül a Borostyánkő előtti tér tűnt a legjobbnak.
Az ötven méter magasság azt jelenti, hogy a kerék tetején a gondolákban ülők jóval magasabban lesznek, mint a környező tízemeletesek, így semmi akadálya nem lesz, hogy az egész várost belássuk. A siófoki és a győri tapasztalatok szerint több kilométerre is el lehet látni az óriáskerékből.
Az ügyvezető szerint az az optimális, ha valaki háromszor is él a lehetőséggel. Egyszer nappal, amikor megnézi magát a várost, egyszer este, amikor felgyulladnak az adventi és az éjszakai fények, egyszer pedig naplementekor, amely feledhetetlen látvány a magasból.
A felnőtteknek 2000 forint lesz egy menet, a gyerekeknek, diákoknak és nyugdíjasoknak 1500 forint, csoportos jegy (négy felnőtt esetében) 7000 forint. Lesz családi jegy is (két felnőtt és három gyerek) szintén 7000 forintért. Egy menet egyébként három egész kört jelent.
A működtetők figyelemre méltó gesztusa: a testi vagy szellemi fogyatékkal élő emberek - a rokkantkártya felmutatásával - ingyen felülhetnek a kerékre, és sorba sem kell állniuk.
A tapasztalatok szerint az első kör jellemzően a „paráé”, a második a fotózásé, a harmadik során pedig felszabadultan lehet élvezni a látványt.
Hogy mindez mennyi ideig tart, az változó, ha telt ház van, akkor a ki- és beszállások gyakorisága miatt jóval hosszabb lesz a menetidő, ami amúgy átlagosan 6-8 perc.
Nagyon ritka, évente mindössze néhányan vannak, akik annyira félnek, hogy ki akarnak szállni az első kör után, de ez is megoldható – tudtuk meg.
A győri tapasztalatok szerint csúcsidőben lehetnek kisebb sorok a beszállásnál, igaz, ennek részben az az oka, hogy az elméletileg hatszemélyes gondolákban általában négyen ülnek.
„Az esküvői fotózáson kívül nagyon sok lánykérés is van az óriáskerékén, ami érthető, hiszen nagyon egyedi helyszínről van szó” – közölte hozzá Horváth Mihályné. Hozzátette: ha egy férfinak ilyen tervei vannak, értesítse őket előre, és akkor meg tudják szervezni, hogy csak ketten ülnek a gondolába, sőt a zene kiválasztásában és a fotózásban is partnerek tudnak lenni.
Az óriáskerék – a hatósági ellenőrzéseket követően – november 29-én (pénteken) 18:30-kor, Nemény András polgármester megnyitójával indul majd el. Hétfőtől csütörtökig délelőtt 11 órától este 22 óráig, pénteken, szombaton és vasárnap 10-től 22 óráig pörög majd a kerék. Egészen január 3-ig.
Az óriáskerék Mikulása (december 6-án, 7-én és 8-án) akcióval várja a gyerekeket. A 14 éven aluliak 6-án 14 és 20 óra között, 7-én és 8-án 10 és 18 óra között 1500 forint helyett 1000 forintért ülhetnek fel az óriáskerékre.