Menjen focistának: egész szépen lehet vele keresni

Az átlagos fizetés 4,5 millió forint Magyarországon.

Az európai ligák rangsorában az OTP Bank Liga 2021-hez hasonlóan 2022-ben is a 18. helyet szerezte meg magának a bérköltségek terén – tudta meg a 444.hu az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) legfrissebb üzleti jelentéséből.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Míg Magyarország 2015-ben a rangsor 24. helyét foglalta el 42 millió eurós összkiadással, 2018-ban már a 21. helyen szerepelt 64 millió euróval, 2021-ben 93 millió euróval, 2022-ben pedig 99 millió euróval szerezte meg a 18. helyet.

A „siker” azonban nem független mesterséges tényezőktől, hiszen az Orbán-kormány a 2010-es hatalomra kerülése óta számos módon beavatkozott a sport és ezen belül is a foci világába. Részben azzal, hogy évről évre egyre több költségvetési forrást irányított a területre, részben azzal, hogy elindította a taotámogatási rendszert.

De megemelték a sportolók által is használt ekho felső bevételi határát évi 250 millióról 500 millió forintra, a sportvállalkozásokat pedig mentesítették a sportolók bére után fizetendő ekho teljesítése alól.

De említhetnénk még a tulajdonosi kör teljes lecserélődését, a NER-, és kormányközeli szponzorok megjelenését is. Ez természetesen nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a csapatok tulajdonosai a szokásosnál kisebb piaci kockázatot vállalnak egy-egy döntésükkel.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek