Mennek el az egészségügyből a dolgozók

Egy év alatt hétezren.

A Népszava arról ír, hogy meggyengült egészségügynek kell megküzdenie a járvány következő hullámával, ugyanis tavaly május óta 122,4 ezerről 115,9 ezerre csökkent az egészségügyi alkalmazottak száma. A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint az érintettek döntően a legutóbbi hónapokban hagyták el az egészségügyet. Soós Adrianna szerint a szociális ágazatban dolgozók száma is csökkent, 13 ezer fővel, ami azért is aggasztó, mert az ő anyagi helyzetük rosszabb az egészségügyi dolgozókénál, és a központi egyszeri 500 ezer forintos jutalomból is kimaradtak. Már korábban is nagyon kevés volt kórházakban a szakember, főleg az intenzív ellátásban kellett nagy terhelés alatt dolgozni, de most még rosszabb lehet a helyzet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek