A mentőcsoportoknak a tűzoltástól kezdve az elsősegélynyújtáson át a homokzsákolásig sokféle feladatban kellett helytállniuk. Az akadálypálya és az újraélesztési feladat már nem volt újdonság a versenyzőknek, akiknek tálcatűzzel, homokkal és egy romosodott ajtóval is meg kellett küzdeniük. Az eseménynek idén is a Körmendi Rendészeti Szakgimnázium adott helyszínt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!