Egy nap alatt három jármű sodródott ki a hírhedt jáki kanyarban - Mercedes csúszott Chevrolet elé

Esős időben rendszeresek a balesetek az érintett útszakaszon. A legtöbbször egyszerűen árokba sodródik egy-egy jármű, de most 24 óra alatt kétszer is vonulniuk kellett a tűzoltóknak és a mentőknek.

Pénteken a zuhogó eső és a kanyar több autóvezetőn is kifogott. Először egy személyautó csapódott árokba, kidöntve több jelzőtáblát. Úgy tudjuk, hogy ezt a balesetet nem jelentették be.

Később egy Ják felől Szombathely irányába tartó Mercedes tért át a szemközti sávba a jobbra ívelő kanyar után és nekiütközött a szemből érkező Chevrolet személyautónak, ami az árokban állt meg.

Egy nap alatt három jármű sodródott ki a hírhedt jáki kanyarban - Mercedes csúszott Chevrolet elé
TM/Nyugat.hu

Információnk szerint a vétlen sofőr az elsődleges adatok alapján könnyű sérülést szenvedett.

Egy nap alatt három jármű sodródott ki a hírhedt jáki kanyarban - Mercedes csúszott Chevrolet elé
TM/Nyugat.hu

Az úttestre olaj folyt, vagy már a baleset előtt is ott volt, ez egyelőre nem tisztázott.

Egy nap alatt három jármű sodródott ki a hírhedt jáki kanyarban - Mercedes csúszott Chevrolet elé
TM/Nyugat.hu

A műszaki mentés után emiatt nem lehetett megindítani a forgalmat.

Egy nap alatt három jármű sodródott ki a hírhedt jáki kanyarban - Mercedes csúszott Chevrolet elé
TM/Nyugat.hu

A Magyar Közút szórógépe többször is végighaladt az érintett szakaszon, érdesítő, csúszásmentesítő anyagot juttatva az aszfaltra.

Egy nap alatt három jármű sodródott ki a hírhedt jáki kanyarban - Mercedes csúszott Chevrolet elé
TM/Nyugat.hu

A baleset után 40 km/órás sebességkorlátozás, csúszásveszély és előzni tilos tábla került ki az út mellé. Kérjük a sofőröket, hogy vegyék komolyan a korlátozást!

Egy nap alatt három jármű sodródott ki a hírhedt jáki kanyarban - Mercedes csúszott Chevrolet elé
TM/Nyugat.hu

Saját tapasztalatunk alapján ebben a kanyarban több baleset történik, mint a környező, hasonló, erdei szakaszokon található kanyarokban, ezért célszerű lenne megvizsgálni, hogy milyen lehetőségekkel lehetne csökkenteni a kisodródó járművek számát és kielemezni, hogy szerepet játszik-e az útburkolat a baleseteknél.

Egy nap alatt három jármű sodródott ki a hírhedt jáki kanyarban - Mercedes csúszott Chevrolet elé
TM/Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló