Balogunyom irányába haladt a Körmendi úton egy Mercedes teherszállító, a belső sávban. A Volán telephelye előtt megállt a kocsisor egy balra kanyarodó gépkocsi miatt. A teherautó két másik jármű mögött indult el, majd néhány másodperc múlva a sofőr csattanást hallott a jobb oldalról és fémes csikorgás jelezte, hogy nekiment valaminek.
A sofőr azonnal kiszállt a járműből és szembe találta magát egy nagyon mérges férfival. Mint kiderült, egy osztrák rendszámú BMW-vel ütközött, amelynek horvát vezetője nem ismerte el a felelősségét a balesetért.
Az ütközésnek és annak előzményének volt szemtanúja, aki elmondta, hogy a BMW a benzinkút melletti burkolatjel festés után sorolt ki a külső sávba, majd gyorsított a feltorlódott kocsisor mellett.
Csakhogy a Volán telep előtt is útburkolati jeleket festettek fel a SZOVA munkatársai a külső sávban, emiatt terelőkúpokkal zárták le az érintett szakaszt.
A személyautó vezetője itt próbált visszasorolni a külső sávba, a haladó teherautó előtt, csak elszámította magát. Személyi sérülés nem történt, de a baleset miatt a belső sávban sem haladhatott a forgalom Körmend irányába, így torlódás alakult ki.
Az úton folyó munkálatokat és a sávlezárást időben jelezték táblákkal. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.