Amióta a Haladás sportkomplexum megépült, most lett lehetősége a Vas megyei Mérnöki kamarának és a Vas megyei Építész kamarának, hogy szakmai előadást kapjon róla, amit egy Debrecenből meghívott építész, Dezső Zsigmond statikus mérnök tartott.
Az előadáson és az azt követő bejáráson lapunk is rész vett.
A program Gál Sándor, a Haladás Sportkomplexum vezetője szervezésében valósult meg.
Olyan sokan jöttek össze a kamarai tagok, hogy Nádor István a Vas megyei mérnöki kamara elnöke úgy fogalmazott "akkora az érdeklődés, hogy szavazóképes lenne a kamara, ilyen régen esett meg."
Az eseményen megjelent Hende Csaba országgyűlési képviselő is, aki beszédében hangsúlyozta a létesítmény praktikumát és fenntarthatóságának fontosságát. Erről tudni kell, hogy a korábbi stadion évi 100 milliójába került a városnak, az komplexum 300 millióba. A különbözet tehát 200 millió, aminek finanszírozása sosem volt kérdéses, mivel akié a telek, azé az építmény. Tehát már a kezdetek kezdetén tudni lehetett, hogy a városé lesz a stadion és neki is kell azt fenntartani.
Ezután következett Dezső Zsigmond előadása, aki "kis ékszerdoboz"-nak nevezte a szombathelyi épületet. A debreceni stadion építése előzte meg a szombathelyiét, ami azért volt szerencsés, mert így az ottani tapasztalatot fel tudták használni. Aztán sok statikai és egyéb érdekesség is elhangzott, például, hogy a kolozsvári stadionból merítették az ötletet a nézőtér tervezéséhez.
Tapasztalt tervezőként több stadiont is látott már, így össze tudja hasonlítani őket a nemzetközi mércén keresztül - tudtuk meg.
Az előadás után kis szünet és egy bejárás következett. Bekukkantottunk a gépészeti-, a villamossági- és egyéb kiszolgáló épületekbe is.
A körbevezetéshez hozzátartozott a sajtószoba megtekintése is, ahol földbe mélyesztett konnektorok, több monitor is segíti a sportriporterek munkáját. Voltunk a vendég és a hazai öltözőkben is. Mindkettőben helyet kapott egy külön edzői öltöző is.
Kinéztünk a pályára is, ahol elmondták, hogy a csapat csak heti három alkalommal használhatja, hogy óvják a gyep állapotát. A fűtőházban lehet szabályozni a pázsit hőmérsékletét is. Megnézhettük még a skyboxot is.