Több állatot halálra gázoltak szilveszter napján, az állatmentők autóját megdobálták petárdával. Pataki Gábor, az Újpesti Állatmentő Liga vezetője az M1 reggeli műsorában azt mondta, több olyan bejelentést is kaptak, hogy a kutyát bezárták a lakásba a tűzijátékok miatt, de így is remeg, ezért be kellett nyugtatózni. A szakember megfogalmazása szerint "háborús helyzet" volt az utcákon. Még a mentőautójukat is megdobálták petárdával, amikor sokkos állapotú kutyát szállítottak. Pataki Gábor emlékeztetett arra, a törvény előírja, hogy mikor tűzijáték van, el kell zárni az állatot. Így a gazda felelőssége, ha eltűnt az állat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!