Amikor az elkapott pillanatok újra életre kelnek, és ismét hatással vannak ránk, akkor valószínűleg Mészáros Zsolt (Sadness) képeit nézzük a Weöres Sándor Színház aulájában.
A Fényévad távolság című kiállításon nemcsak a szépérzékünket érik impulzusok, hanem a tudatalattinkat is, a képekből áradnak az érzelmek, már-már újranézzük a darabot, de ezúttal egy nagy adag extrával.
A fényképezőgép, és aki mögötte van
A tizedik születésnapomra kaptam először fényképezőgépet. Kis egyszerű filmes gép, de már tudtam, ha én fűzöm be a filmet, a 24 kockásra akár 27 fotó is elfér. Aztán a családi nyaralásokon abból a 27-ből 25 tájról, várakról, erdőről, útról szólt, a maradék kettőn volt a család...
Ami hobbiból indult, az 2005-ben hivatássá vált a Nyugat.hu-nál, itt kezdtem meg fotóriporteri munkásságom. Az első hét után tudtam, ez az én világom: állandó mozgás, több helyszín naponta, kötetlen munkaidő. Gyakorlatilag ritka az, hogy tudom reggel, hol leszek este.
A színház más világ. Statikus. A néző nem mozog, a díszlet repíti más-más helyszínekre. Kicsit mintha a hegy menne Mohamedhez. Így sose tudtam/akartam a néző szemével látni az előadásokat. Egy-egy fotós próbán inkább érzem magam szereplőnek, mint kívülálló fotósnak. Így képeim nem is az előadásról készülnek, sokkal inkább az előadásból születnek
Ez is egy család, vérségi kötelék nélkül
Mellesleg a kiállítást a Szabó Tibor nyitotta meg, zseniálisan egy gondolatmenetre felfűzve a kiállításon szereplő színdarabok legfőbb mozzanatait, így a darabok közt már nem csak a színház és a színészek jelentették a kapcsolódási pontokat. A színház végül is egy nagy család, ahol a színdarabok a család életének apró mozzanatai.
