Előreláthatóan 2880. március 16-án éri el és keresztezi a Föld pályáját az 1950DA számú meteor. Az Independent azt írja, ha becsapódik a Földbe, nagy valószínűséggel elpusztítja majd a Föld felszíni élővilágának nagy részét.
Az egy kilométer átmérőjű űrbéli szikladarab másodpercenként 14 kilométeres sebességgel közelít a Föld felé, becsapódása 44 800 megatonnányi TNT robbanási energiájával indítana szökőárakat és változtatná meg szinte egyik percről a másikra a bolygó klímáját.
A Tennessee Egyetem kutatóinak a Nature című szaklapban publikált tanulmánya szerint az 1950DA hihetetlen forgási sebességének köszönhetően a meteor gravitációja negatív, így a felszínén leszállni gyakorlatilag lehetetlen. A kutatók szerint az egyetlen megoldást az égitest pályájának mesterséges módosítása jelentené, erre azonban még nem született kivitelezhető forgatókönyv.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!