Nagyjából két évvel ezelőtt indítottunk egy sorozatot, melyben bemutattuk Szombathely legrosszabb állapotban lévő és legkreatívabban kivitelezett kerékpárútjait. Önök szavaztak, mi pedig a győzteseknek átadtuk az Arany Nyolcas-díjat, valahogy így:
Az ünnepélyes díjátadó óta két év telt el. Ideje volt hát megnézni, mi történt azóta a győztesekkel.
A legrosszabb: Gyöngyösparti sétány Sportház mögötti szakasza
A Legrosszabb Kerékpárút díját a Gyöngyösparti sétány Sportház mögötti szakasza kapta. Az utat azért jelöltük, mert a kátyúk és a foltozások miatt kalandossá vált a közlekedés a rövid szakaszon.
Az út egyik részével azóta se történt semmi, ugyanolyan kátyús, mint korábban. Egy másik részen viszont úgy tűnik, mintha új aszfaltot kapott volna az út.
A legkreatívabban kivitelezett: Gyöngyösparti sétány oszlopozott része
A Legkreatívabban Kivitelezett Út kategóriájában a győztes a Gyöngyösparti sétány oszlopozott része lett. Az útszakasz azzal érdemelte ki a díjat, hogy néhány éve "masszív vasoszlopokat tettek az út közepére, hogy ezzel a nem túl kifinomult módszerrel akadályozzák meg az autók ráhajtását az útra (…) Aztán vagy baleset történt, vagy az illetékesek is elgondolkodtak a veszélyen".
A történet viszont nem úgy fejeződött be, mint ahogy azt gondolnánk. „Amikor azt hittük, hogy elkészült, mégsem volt kész, merthogy még hátravolt az útburkolati jelek felfestése: a vasoszlopok immár a forgalom elől elzárt területen vannak, így aki nekikütközik, az nemcsak összetöri magát, de szabálytalanságot is elkövet”.
Itt kollégánk szerint semmilyen változás nem történt, az oszlopok továbbra is a helyükön vannak.