Az egész ott kezdődött, hogy a brit miniszterelnök, David Cameron a legutóbbi választáson megígért valamit a népnek és jó nyugati szokás szerint ezt be is tartotta. Az ígéret lényege az volt népszavazást írnak ki arról, hogy Nagy-Britannia az Európai Uniós tagja maradjon-e. A legutóbbi brit választási kampányban ugyanis nagyon megerősödtek az euroszkeptikus hangok, a versenyben pedig Cameron sem akart alulmaradni.
A brit miniszterelnök azt mondta, megpróbál kiharcolni bizonyos engedményeket az Uniótól. Például korlátozásokat a külföldiek munkavállalásával és szociális juttatásaikkal kapcsolatban. Ha ez nem sikerül - tette hozzá - akkor a nép dönthet, hogy maradnak-e vagy kilépnek. Az alkudozás végül nem sikerült. Az Európai Unió többi miniszterelnöke nem akarta Cameron felelőtlen ígérete miatt megváltoztatni a rendszert. Így csütörtökön a britek kezébe kerül az országuk sorsa. Azt még érdemes tudni, hogy hihetetlenül szoros az állás, ezért megjósolhatatlan, mi lesz a végkimenetele.
Maga a BREXIT szó a
British exit
szóösszetételből született és a Twitteren kezdett terjedni, hashtagként hivatkoztak így, ha a fenti témáról írt valaki. Hasonlóan ahhoz, amikor a görögök gazdasági csődje idején felmerül, hogy kirakják őket az Unióból, akkor azt GrExit néven emlegették. A hashtaget így mozaikszóként a köznyelv is átvette, újságok is így hivatkoznak egyetlen szóval a britek EU-ból való kilépéséről szóló szavazásra.Mi lesz a BREXIT következménye?
Rettentő hosszú és bonyolult folyamat következik, akár a kilépéspártiak, akár a maradáspártiak győznek.
Ha a britek kilépnek az EU-ból,
távozik az Unió egyik legnagyobb befizetője, változhat az angliába való munkaerő-áramlás, de ezen kívül is számos alapvető dologban fogjuk mi magyarok is megérezni, hogy Nagy-Britannia már nem EU-tag. Arról nem is beszélve, hogy az EU-t, mint politikai nemzetközösséget is megrengeti, hogy egy alapító és rettentően befolyásos tagja kiszáll a buliból.
Ha maradnak az EU-ban,
akkor is muszáj lesz jó pár dolgot megreformálni, hiszen a brit követelések már ott vannak az asztalon. Az EU-n belüli szabad munkaerő-áramlástól kezdve a szociális ellátórendszerekre vonatkozó szabályozáson át a pénzügyi rendszerig nagyon sok dolgot kell újra szabályozni, sőt, akár teljesen új alapokra helyezni.
Meg hát gondoljunk bele, ha egy házasságból valaki komolyan fontolgatja a kilépést, a válás elmaradása esetén is szükséges változtatni néhány dolgon, mivel a jelek szerint komoly elintézetlen problémák akadtak.
Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!