Mick Schumacher édesapjáról nyilatkozott

Számára apja a legmagasabb mérce.

Michael Schumacher 2013-ban szenvedett síbalesetet. Szinte várható volt, hogy fia, Mick apja nyomdokaiba lép, és ő is autóversenyző lesz.

A 19 éves fiú a német RTL-nek nyilatkozott apjáról. Nem Michael állapotáról mesélt, sokkal inkább kapcsolatukról – írja a Velvet.

Amikor megkérdezték tőle, hogy édesapja hogyan reagált arra, hogy ő is autóversenyző szeretne lenni, így válaszolt:

Apu megkérdezte, hogy profi szinten szeretném-e csinálni vagy csak szórakozásból, hobbiként. Természetesen egyértelműen rávágtam, hogy profi szinten. Olyankor vezettünk, amikor le volt zárva a pálya, és megengedték, hogy rójuk a köröket.

Az interjú során arról is beszélt, hogy egyáltalán nem zavarja, hogy apjához hasonlítják, hiszen számára ő a legnagyobb mérce.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű