Míg a humán gyógyászatban egy általános vizsgálat során szinte egészen biztosan sor kerül vérnyomásmérésre, addig a kisállatok esetében ez egyáltalán nem gyakori. Ha visszagondolunk, hogy az állatorvos hányszor mérte meg kutyánk, macskánk vérnyomását, lehet, hogy arra jutunk, egyszer sem. Annak, hogy miért mérnek ritkán vérnyomást az állatoknál, persze megvan az oka, amit Varga Bálint, a Szombathelyi Állatkórház állatorvosa magyarázott el nekünk.
Az embereknél a leggyakoribb betegségek közé tartoznak a szív és érrendszeri betegségek, amelyeknek sokszor első jele lehet a magas vérnyomás állandósulása. Ha időben kiderül a magas vérnyomás problémája, akkor megelőzhetők ezek a betegségek, vagy a súlyosabb szövődményeket lehet csökkenteni. Az állatoknál ezek a problémák kevésbé fordulnak elő, így ritkábban végeznek vérnyomásmérést. Varga Bálint úgy tudja, Magyarországon a nyugati régióban egyedüliként a Szombathelyi Állatkórházban lehetséges ez.
„A vérnyomás mérésének leginkább a krónikus belgyógyászati panaszok esetén van jelentősége a kisállatok esetében, de a műtéti beavatkozások során is hasznos információt szolgáltathat. Vesebetegség, mellékvese-túlműködés, macskák esetében pedig a pajzsmirigy-túlműködés diagnózisa esetén merül fel ennek a diagnosztikai eszköznek az igénybevétele ”- mondja az állatorvos, aki hozzáteszi: egy szívultrahangos vizsgálat mellett az állatoknál nem rutinszerű a vérnyomásmérés.
Ráadásul, míg mi, emberek akár otthon, gyorsan, saját magunkak is meg tudjuk mérni a vérnyomásunkat, addig az állatoknál ez jóval körülményesebb és jóval nehezebben kapunk valós értéket.
A szakembertől megtudjuk, hogy a Szombathelyi Állatkórházban a mérést egy speciális, úgynevezett HDO Doppler készülékkel végzik. Ez a legmodernebb eljárás, ami a legmegbízhatóbb értéket adja, de így is sokszor igazi türelemjáték a vizsgálat. Akár 10-15 percig, vagy tovább is eltarthat attól függően, mennyire együttműködők a négylábú páciensek. Az értékeket persze befolyásolhatja a fehér köpeny effektus is, vagyis az, hogy mennyire lesz stresszes az orvosi rendelőben az állat.
Míg humán vonalon a vérnyomásnak az úgynevezett systolés és diastolés értéke is fontos információt szolgáltat, addig az állatok esetében megelégszünk az előbbi mérésével, hiszen ennek emelkedése okozhat zavart a különféle szervek működésében. A 120-as érték náluk is jónak számít. Ha többször felmegy 160-180-ra, akkor ki kell vizsgálni, hogy ez a stressz miatt fordulhat elő, vagy más állhat a háttérben. A magas vérnyomás kezelése vérnyomáscsökkentő gyógyszerek segítségével lehetséges.
Az sem mindegy, melyik testrészen végzik a mérést. Általában a farki részen, vagy az egyik végtagon szokták.
„Egy idegesebb cicát inkább nem veszünk ki a hordozóból, ha a farki rész közelebb van, kilóg, akkor rögzíteni tudjuk rá az eszközt, a számítógépen pedig nézem a görbét, amit rajzol a gép. Figyelem, hogy elfogadható-e a mérés. Ha bemozdul az állat, újra kell kezdeni. Tehát 6-8 jó mérés az, amit alapul veszünk. Azok a vérnyomásmérések emlékezetesek, amikor könnyű dolgunk van, hiszen az a ritkább” – mondja nevetve Varga doktor.
Bár nem olyan gyakori a vérnyomásmérés a kisállatoknál, mint az ultrahang, amit napi szinten többször használnak, vagy éppen az endoszkóp, de vannak olyan esetek, amikor ez is nagyon hasznos kiegészítő vizsgálati módszer és jó tudni, hogy a Szombathelyi Állatkórházban is elérhető.