2019. január 1-jén minden korábbinál több, 172,6 ezer külföldi állampolgár tartózkodott jogszerűen és huzamosan Magyarországon - írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország, 2018 című kiadványa.
Magyarországon mindig is éltek külföldiek, legálisan és illegálisan is, és mindig voltak legális és illegális bevándorlók is. A KSH jelentése szerint 2013-ban 144 ezer külföldi állampolgár élt nálunk legálisan.
2014-re némileg visszaesett a létszámuk 138 600-ra, 2015-ben, a menekültválság csúcspontján stagnált, de aztán soha nem látott növekedésnek indult.
2015-ben 139 700, 2016-ban 148 800, 2017-ben 153 600, 2018-ban 156 000, 2019-ben 172 600 külföldi élt hivatalosan Magyarországon.
Ez azt jelenti, hogy
az elmúlt hat évben 40 ezerrel, ezen belül az utolsó egy évben 16 600-zal nőtt a nálunk élő külföldi állampolgárok száma.
A kormány százmilliárdokba kerülő migrációellenes harcának annyi hozadéka lehet, hogy zömében nem az iraki, szíriai, afgán térségekből érkeznek új polgárok, hanem a szomszédos országokból.
Ők viszont éppen hogy gazdasági menekültnek számítanak, hiszen a jobb élet reményében jönnek hozzánk.
A nálunk élő külföldiek
Külön érdekesség, hogy miközben a szomszédos országokból érkezők aránya folyamatosan nő, az ázsiaiak (döntően kínaiak és vietnámiak) aránya stagnál, és kisebb mértékű csökkenés is látszik.