Migrént okoz a ránk váró időjárás, az allergiásoknak viszont jó lesz

Hullámzó frontálzóna okoz kellemetlen tüneteket.

Vasárnap az ország legnagyobb részén figyelmeztető előrejelzés van érvényben a várható zivatarok miatt. Késő délelőttig jellemzően borult, csapadékos idő lesz, majd nyugat felől csökken a felhőzet, az Észak-Dunántúl nagy részén és a főváros tágabb környezetében több órára kisüt a nap. Itt csapadék délután már nem valószínű, máshol viszont elszórtan alakulhatnak ki záporok, zivatarok.

A Kiderül.hu orvosmeteorológiai előrejelzése szerint ismét egy hullámzó frontálzóna okoz kellemetlen tüneteket, amely hatására görcsös, migrénes fejfájás kialakulhat. A csapadék viszont kimossa az allergén virágport a levegőből, ezért az allergiások kicsit fellélegezhetnek.

A folytatás sem tűnik kedvezőbbnek, hétfő hajnaltól egy délnyugat felől felvonuló csapadékzónához társulva az országban több helyen várható 15-20 millimétert elérő mennyiségű eső. Kiemelten a Dunántúli-középhegységben, Pest és Nógrád megyében helyenként 30 milliméter körüli összeg is hullhat, az eső, zápor mellett zivatarok is várhatók.

Az északnyugatira forduló szél a Dunántúlon, majd délutánra a középső országrészben is több helyen viharossá (60-70, Dunántúli-középhegység területén akár 70 km/órát meghaladó széllökés is) fokozódik. Délután a Dél-Alföldön heves zivatarok kialakulására is megfelelő feltételek adódnak, 80 km/óra feletti szélrohammal és nagy méretű jéggel. Estére a zivataros csapadékgócok a keleti, északkeleti országrészre korlátozódhatnak. - írja a 24.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás