Érdekes fotót láttunk, megosztjuk hát Önökkel is. A hétvégén rendezték meg Szombathelyen a HunChallenge Torna Világkupát, ez volt a koronavírus járvány kitörése után az első nagy nemzetközi világverseny a sportágban. A tornaszövetség elnöke pedig nem más, mint olimpiai bajnokunk, Magyar Zoltán, akiről még technikai elemet is neveztek el a lólengésben, a Magyar-vándort. Nézzék meg, hát nem gyönyörű?
Magyar Zoltán nagyon elégedett volt a verseny lebonyolításival, erről levelet is írt a sajtónak. S nekünk még azt is le kell írnunk, hogy a Világkupán a szombathelyi Dévai Boglárka győzelemmel tért vissza hosszú kényszerpihenője után, ugrásban megnyerte a döntőt. A szer Európa-bajnoka ezt megelőzően sérülései miatt két évvel ezelőtt versenyzett utoljára. Rajta kívül további 14 döntőben volt magyar Szombathelyen, Vecsernyés Dávid pedig szintén érmes lett, nyújtón zárt harmadikként.
És most térjünk rá erre a bizonyos fotóra, amelyet Szombathely honlapján találtunk. Ezek után mondja valaki, hogy Szombathely multi-kulti! A sorban balról a második Magyar Zoltán.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!