Milliárdos pluszkiadást jelent Szombathelynek a megemelkedett távhődíj

Nemény András polgármester szerint nem tudja kigazdálkodni az összeget a város, ha nem segít az állam.

Péntek este jelent meg a Magyar Közlöny legfrissebb, 2022. évi 159. száma, mely 134 oldalon keresztül taglal különböző kormányrendeleteket, köztük a „távhőszolgáltatónak értékesített távhő árának, valamint a lakossági felhasználónak és a külön kezelt intézménynek nyújtott távhőszolgáltatás díjának” rendeletmódosítását.

Magyarul azt, hogy 2022. október 1-től mennyit kell fizetniük az önkormányzati intézményeknek a fűtésért.

Átlapozva a közlönyt, a 119. oldalon végül kiderül, hogy Szombathely esetében ez 51 456 forint, azaz csaknem tizenkétszer több, mint az eddigi 4 100 forint gigajoule-onként.

A Magyar Közlönyben megjelent ártábla
Magyar Közlöny

Az óriási és hirtelen árnövekedés kapcsán sikerült telefonon elérnünk Nemény Andrást. Szombathely polgármestere a következőképpen reagált:

„Ez a drágulás több milliárdos pluszkiadást fog jelenteni a városnak. Ez az újabb teher a szolidaritási-adó kötelező befizetése, a gépjárműadó elvonása után újabb súlyos terhet ró az önkormányzatokra. Elhangzott több fideszes polgármester-társammal egyetértésben a Megyei Jogú Városok Szövetsége legutóbbi ülésén is, hogy miután az állam hozta nehéz helyzetbe az önkormányzatokat azzal, hogy a minisztérium a legrosszabb tőzsdei áron jegyezte le a gáz beszerzését, igenis az állam feladata, hogy ebben a helyzetben segítséget nyújtson. Kompenzáció nélkül ugyanis ezt az összeget nem fogja tudni kigazdálkodni nemcsak Szombathely, hanem egyik város sem, így pedig a működőképességünk van veszélyben” – mondta lapunknak a polgármester.

Az emelésre Facebook-oldalán reagált a város szociális bizottságának elnöke, Czeglédy Csaba képviselő is:

„A fideszes ipari miniszter tegnap az éj leple alatt tizenkétszeresére emelte a szombathelyi intézmények távhődíját. Rendelete mivel éjfélkor hatályba lépett, már a mai naptól brutálisan többet fizetnek a szombathelyi bölcsődék, óvodák, iskolák, a színház és még sorolhatnám. Az elmúlt tizenkettő év 'eredménye', hogy üres a kassza” – írta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet