Minden eddiginél nagyobb dobásra készül a nagykorúvá vált Joskar-Ola Napok

Szent Márton szellemiségét is követik a szervezők, akik nemzetközi sztárt is ígérnek.

A Joskar-Ola Lakótelepért Alapítvány 2016. augusztus 12-13-14.-én tizennyolcadik alkalommal rendezi meg a népszerű Joskar-Ola Napok Kulturális és Sportfesztivált, melyen tavaly már csaknem 20 000 ember vett részt. Ezzel nemcsak Szombathely legrégebbi, hanem egyben legnagyobb lakótelepi rendezvényévé nőtte ki magát.



Az idei szorosan kapcsolódik a 2016-os Szent Márton Emlékévhez, melyet Szombathely védőszentje születésének 1700. évfordulójára emlékezve hirdettek meg. A Joskar-Ola Napok jó példa arra, hogy a XXI. században is követhetjük Európa egyik legismertebb szentjének szellemiségét, tehát lehet tenni, munkálkodni a közért. 

Az emlékév egyik jelmondata a "Közösségben vagyunk", ennek jegyében a jubileumi év programjai a párbeszédet és a közösségek találkozását segítik. A találkozás fontosságára hívja fel a figyelmet a város népszerű fesztiválja is.

BZ

Arra, hogy együtt kapcsolódhat ki gyerek, fiatal és felnőtt, vagyis generációkat hoz össze a rendezvény. 

Bár az esemény nagykorúvá vált, és feszegeti eddigi határait, a cél továbbra is maradt a régi: az, hogy minden korosztály megtalálja a számára megfelelő programot, és erősítsék a környéken élők összetartozását. A szervezők szem előtt tartják azt is, hogy egy évről évre megrendezett fesztiválnak folyamatosan meg kell újulnia.

Azért is, hogy a vasiaknak ne kelljen több száz kilométert utazniuk egy igazán nívós programsorozatért. 

Minden eddiginél nagyobb a kínálat 2016-ban: lesznek például népi játékok, nemzetiségi műsorok, mozgó vidámpark, amerikai autós bemutató, kispályás labdarúgó torna, főző verseny.

Tavaly Tóth Gabi is fellépett
BZ

A szervezők több kedvelt előadót is meghívtak, fellép hazánk egyik legnépszerűbb pop-rock együttese, a Honeybeast is. Sőt az alapítvány mert nagyot álmodni, hatalmas dobásnak ígérkezik az a nemzetközi sztár, akinek személyét egyelőre teljes titokban tartják. 

Hétről hétre egyre több információ lát majd napvilágot, ezért érdemes lesz a XVIII. Joskar-Ola Napokkal kapcsolatos híreket folyamatosan nyomon követni a fesztivál web - és Facebook-oldalán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló