Minden hivatalos programját lemondta Novák Katalin

Még két hétig hivatalban marad.

Hivatalosan még két hétig marad Magyarország köztársasági elnöke Novák Katalin, ugyanis csak akkor szűnik meg a megbízatása, ha a parlament elfogadja a lemondását - emlékeztetett a Telex. Márpedig az Országgyűlés február 26-án, a rendes tavaszi ülésszak első napján hozza meg a döntést. A lap azt is megtudta, hogy Novák már nem tervez további hivatalos programot.

A Sándor-palotából úgy nyilatkoztak, hogy „A következő két hétben Novák Katalin Montenegróba utazott volna hivatalos látogatásra, valamint az ukrajnai háború kitörésének második évfordulóján Kárpátaljára látogatott volna, hogy a magyar közösséget biztosítsa az anyaország támogatásáról. A köztársasági elnök mindkét programot lemondta”.

A hátralévő két hétben Novák „azon dolgozik, hogy a Sándor-palotát úgy adhassa át az őt követő államfőnek, hogy megválasztását követően mielőbb megkezdhesse az érdemi munkát a nemzet szolgálatára” - jelezték a lapnak.

Az új köztársasági elnököt a megbízatás megszűnésétől számított harminc napon belül választja meg a parlament, a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon, azaz várhatóan március második felében lép hivatalba.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet