Minden negyedik magyar ember otthonában beázik a tető, vagy penészesek a falak

A mostani lakáspolitika a tehetősebbeket támogatja.

Magyarországon csaknem 3 millióan élnek úgynevezett lakhatási szegénységben - hívta fel a figyelmet a Habitat for Humanity október 2-án, a Lakhatás Világnapján az RTL Híradó beszámolója szerint.

Elemzésükből kiderül, hogy minden negyedik ember otthonában beázik a tető, vagy penészesek a falak. A Habitat for Humanity ezért célzott állami lakástámogatásokat kezdeményez, mert szerintük a mostani lakáspolitika a tehetősebbeket támogatja.

Az RTL Híradójának megkeresésére a kormány azt írta, hogy 2010 óta államilag támogatott otthonteremtési programokat indítottak.

A lakhatás világnapja 1985 óta minden október első hétfője.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet