Nap is, köd is, hideg is, melegebb is - így megyünk a karácsony felé

Heti részletes időjárás.

Hétfő: Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csupán átmeneti felszakadozások lehetnek. A reggeli órákban elsősorban az északkeleti megyékben lehet kisebb csapadék, a a határvidéken néhol ónos eső sem kizárt. Ezt követően átmeneti szünet után délnyugat felől egyre több helyen kell számítani - időszakos jellegű - esőre. Többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél, amely este fokozatosan északnyugatira, északira fordul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +4 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +10 fok között valószínű, északkeleten lesz a hidegebb.

Kedd: Éjszaka még túlnyomóan borult lesz az ég. Napközben nyugat felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet, de a Tiszántúlon egész nap erősen felhős vagy borult maradhat az ég. A nap első felében még többfelé várható eső, az északkeleti határvidék környékén hajnaltájt esetleg ónos eső is. A tartós csapadék megszűnését követően már csak néhol fordulhat elő futó zápor (a hegyekben hózápor). Az északnyugati szél nagy területen megerősödik, elsősorban a Dunántúlon viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű.

Szerda: Általában több órára kisüt a nap, de főként a Tiszántúlon akár egész nap sok lehet a felhő. Csapadék nem valószínű. Hajnalra foltokban átmeneti köd képződhet. A szél lassan déliesre fordul, és már csak helyenként erősödhet meg, elsősorban Sopron környékén. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű.

Csütörtök: Mindenütt beborul az ég, és egyre több helyen várható csapadék: zömmel eső valószínű, de elsősorban az Északi-középhegység területén, valamint esetleg a Nyugat-Dunántúlon havas eső, hó is hullhat. A déli, délkeleti szél nyugatira, északnyugatira fordul, néhol élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között valószínű.

Péntek: Többnyire erősen felhős vagy borult időre lehet számítani, több helyen várható eső, de az Északi-középhegységben havas esőre, hóra is van esély. A délire, délkeletire forduló szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű.

Szombat: Többnyire erősen felhős vagy borult időre van kilátás többfelé esővel, de az Északi-középhegységben akár havas eső, hó is lehet. A déli, délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás