A szociális ellátást is átrendező törvénymódosítást javasol a belügyminiszter egy, kedd éjjel a Parlament elé terjesztett javaslatcsomagban: Pintér Sándor sok egyéb mellett a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényt is átalakítaná – javaslatát pedig a kereszténydemokrata Semjén Zsolt terjesztette be Kövér László, az Országgyűlés elnöke elé - vette észre a hang.hu.
A módosítás kimondja:
„(1) Az egyén szociális biztonságáért elsősorban önmaga felelős.
(2) Ha az egyén a szociális biztonságának megteremtésére önhibáján kívül nem képes, abban – anyagi lehetősége és személyes képessége arányában – a hozzátartozó kötelessége segíteni.
3) Ha az egyén megélhetése önmaga és a hozzátartozók által nem biztosítható, a lakóhelye szerinti települési önkormányzat gondoskodási kötelezettsége áll fenn.
(4) Az állami támogatásban részesülő karitatív szervezetek feladata a szociális biztonságban nem élők felkutatása és – erejükhöz mérten történő – segítése.
(5) Ha az egyén szociális biztonsága a (4) bekezdésben foglaltak ellenére nem teremthető meg, annak biztosítása az állam kötelezettsége."
Tehát - így a lap - az állampolgároktól többek között személyi jövedelemadót, tb-járulék és áfa befizetését is megkövetelő állam mindenkit maga elé utasítana, ha egy rászoruló támogatásáról van szó.
A javaslatot Facebook-oldalán értékelte Ungár Péter, az LMP társelnöke is:… „itt a jóléti állam elleni neoliberális állásfoglalásról és annak drámai következményeiről van szó. (…) Ez részben a szekuláris szociális ellátórendszer elleni ideológiai támadás, részben az egyedülálló és gyermektelen emberek másodosztályú állampolgárrá minősítését jelenti. Ha valaki 76 évesen demens lesz és gyermektelen és ateista, akkor az államnak kell nyújtani neki méltó ellátást. Ezért fizette a közteherviselést. Amit a kormánytöbbség itt ír az a világnézeti semlegességnek, a demográfiai valóságnak, és az ember, mint egyén méltóságának teljes ellentétje. Aki szerint hazánkban az idősgondozást vagy a felnőtt fogyatékos gyermekek gondozását elég annyival kezelni, hogy majd a család megoldja, az nem ismeri a valóságot. Ebből a módosításból az is látszik, hogy nem is akarja megismerni” – írta Ungár.