Elindult a Mindszenty József Alapítvány Szombathelyen és már Mindszenty Ösztöndíjakra is lehet pályázni

Köznevelési és felsőoktatási ösztöndíjakat indítottak útra.

Pénteken tartott sajtótájékoztatót a Szombathelyi Egyházmegye, ahol bejelentették, hogy megkezdte működését a Mindszenty József Alapítvány, és azt is, hogy ezentúl Mindszenty Ösztöndíjakra is lehet majd pályázni.

Tálas József, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának igazgatója elmondta, hogy két pályázatot hirdetnek meg. Az általános és középiskolásoknak a Mindszenty Köznevelési Ösztöndíj, a főiskolai és egyetemi hallgatóknak pedig a Mindszenty Felsőoktatási Ösztöndíjakat írják ki.

Szombathelyi Egyházmegye

Aki pályázni szeretne, annak a következő feltételeknek kell megfelelnie:

  • állandó lakcím a Szombathelyi Egyházmegye területén
  • a családban az egy főre jutó nettó jövedelem max. 60.000 Ft lehet
  • a pályázóknak beszámolót kell készíteniük
  • A támogatás összege egy főre minimum 5 ezer, maximum 20 ezer forint lehet egy hónapban. Az ösztöndíj szeptembertől júniusig, azaz 10 hónapig van érvényben, de a kuratórium félévente értékeli és dönt a pályázatokról.

    Pályázati feltételekről részletesen tájékozódhatnak az érdeklődők az egyházmegye honlapján a Mindszenty József Alapítvány menüpontban, ahonnan a pályázati űrlapokat is letölthetik.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet