Amikor az ember olyan dolgot tud megoldani, amit az összes elődje nem. Újra van járda a Külső Rumi út és a Bádonfa utca között. S ha már nekiálltak, felújították a 9. házig. A lakók pedig ezt látva elhatározták, hogy önerőből folytatják a 15. házig. Így néz ki, ha mindenki egy irányba húz mifelénk. Köszönöm mindenkinek!
– írta még hétvégén Facebook-posztjában a fotók mellé Tóth Kálmán szombathelyi képviselő, és mi kíváncsiak voltunk, mi is ez az egész.Telefonon kerestük, de jó darabig nem értük el, mert mint kiderült, a baloldali politikus éppen misén volt.
De ez még nem minden, mert azt is megtudtuk, magának a járdának is köze van a hitélethez.
A déli városrész ugyanis már évek óta miseutat épít.
A mostani járda is ennek része.
„A templomhoz vezető utat több szakaszból csináltattam meg” – magyarázta Tóth Kálmán. Elsőként a Sport téren levő szakasz tetette rendbe, ezt követte a Gyöngyös híd korlátja, és ennek a része a Rumi útra vezető járdaszakasz is.
Még egy rész, a plébánia melletti gyalogút van vissza, de az nem lesz egyszerű, mert egy korábbi konstrukciós hiba miatt kb. másfélmillió forint kellene, és egyelőre nincs meg hozzá a forrás, de dolgozik rajta – tudtuk meg.
A Rumi út melletti járda sincs még kész teljesen, de a város már megígérte, hogy hoznak járólapokat, alá a zúzalékot és a lakók majd megcsinálják a munkát.
„Ez win-win szituáció, hiszen a város így megspórolja a munkabért, a lakóknak meg végre lesz járdája” – magyarázta a képviselő.
Arra a felvetésükre, hogy nem tartja-e furcsának, hogy Szombathelynek nincs pénze 50 méter járdára, és helyette a lakók rakják le a betonlapokat, azt a választ kaptuk, hogy a déli városrész lakói „megszokták, hogy a nagymértékben önmagukra vannak utalva, hogy lehet és szükséges ilyen projekteket tető alá hozni. Egyszerűen elfogadták, hogy a város soha nem fogja teljesen megoldani a problémáinkat”
A városrészben egyébként még sok más helyen sincs járda.