Régen az állatorvoslásban a csonttörések a nehezen kezelhető problémák közé tartoztak. Egyrészt nem volt adott a műtét technikai eszközfeltétel-rendszere, így általában olyan konzervatív terápiákkal próbálták gyógyítani, mint a pihentetés, a ketreckúra vagy a sínes, esetleg gipszkötés.
„Ezekről még nekem is vannak tapasztalataim, eléggé kétes volt a prognózis, nagyon sok szövődménye volt ezeknek a kezeléseknek. De az elmúlt évtizedekben az állatorvosi sebészetnek a traumatológiai területe is nagyon nagy fejlődésen ment keresztül” – mondja az állatorvos.
Nagyon gyakori, amikor olyan baleset történik, amit a gazdi is lát – játék közben fellöki egy másik kutya vagy rosszul lép, ugrik, vagy kiszalad egy autó, esetleg bicikli elé. Ilyenkor érthető módon nagy az ijedtség, azonnal rohannak orvoshoz, röntgent kérnek. De akadnak olyanok is, akik kivárnak, mert sok esetben nem lehet tudni, hogy valóban törésről van-e szó vagy csak egy zúzódásról, felületi sérülésről.
A legtöbb esetben viszont elég nyilvánvaló, hogy törésről történt. Ilyenkor egy nagyon komoly fájdalom jelentkezik az állatnál, instabil lesz, sántítani kezd, javarészt egyáltalán nem tudja használni a végtagot.
De vannak olyan töréstípusok is, melyeknél annyira nem egyértelmű a helyzet. Fiatal állatoknál például a törések egy része nem teljes, tehát beszélhetünk repedésről vagy úgynevezett zöldgally-törésről is, amikor magának a csontnak a kéregállománya megroppan, viszont annyira vaskos még ilyenkor a csonthártya, hogy egyben tartja a csontot.
Ilyen esetekben nem feltétlenül kell műtétben gondolkodni, szóba jöhetnek az alternatív kezelési eljárások. De ahhoz, hogy normálisan gyógyuljon egy törés és úgy mozogjon kedvencünk, mint a baleset előtt, nagyrészt műtéti beavatkozás szükséges.
Mi a teendő, ha megtörtént a baj?
Azt viszont fontos megjegyezni, hogy ez abszolút nem egy életmentő beavatkozás. Arra viszont törekedni kell, hogy ha valóban szükséges, minél hamarabb sor kerüljön a műtétre, ugyanis a szervezet megpróbálja a maga módján gyógyítani a sérülést, például egy izomösszehúzással. Ha pedig 1-2 héttel egy törés után kerül sor a műtétre, akkor nyújtani kell ezeket a bezsugordott, össezhúzott izmokat.
„A pontos diagnózishoz röntgenfelvétel kell, de hogy ez megfelelően elkészüljön, bódítani kell az állatot. Majdnem mindig kettő vagy inkább több irányból kell az ilyen területeket röntgenezni, de nagyon fontos, hogy nem szabad megállni csak az elváltozott terület röntgenvizsgálatával,ugyanis ezek nagy erejű behatások, több helyen is okozhatnak problémát. Ezért érdemes egy komplexebb vizsgálatot elvégezni” – magyarázza dr. Peresztegi Attila.
Ha ez megvan, és tudjuk, hogy milyen töréstípusról van szó, akkor lehet tervezni a műtétet. De nagyon sok mindent figyelembe kell venni: a törés helyét, a lágyszöveti érintettséget és fel kell mérni a tulajdonosi hátteret is a műtét utáni rehabilitáció és esetleges utókezelések miatt.
„Van egy-két olyan helyzet, melynél az ember ötször meggondolja, hogy belemenjen-e egy ilyen műtétbe, mert az lehet, hogy eleve kudarcra van ítélve. Egy nagyon aktív, szeleburdi kutya esetében, aminek még ráadásul az elzárása sem lehetséges, nagyon meg kell gondolni, hogy belevágjunk-e egy ilyen költségű műtétbe” – teszi hozzá az állatorvos.
A műtétek nagy része általában belső rögzítést jelent. Egyszerűbb esetekben, fiatal állatoknál szóba jöhet a szimplán velőűrszegezéses technika, amikor a csont velőüregébe helyeznek rögzítőszegeket, ez pedig képes arra, hogy stabilizálja a tört végtagot. Ezenkívül pedig van temérdek kombinált technika is, mint például az utóbbi időben egyre inkább terjedő, úgynevezett lemezes és csavaros csontegyesítéses műtétek.
„Régen azt vallották, hogy minden egyes kis szilánknak a helyére kell kerülnie. Tehát valójában olyan volt az egész, mint egy kirakós. Ehhez viszont nagy mértékben fel kellett tárni a tört területet, illetve a csontot. Az utóbbi időben azonban kezdtek rájönni arra, hogy ezzel a nagyon precíz összerakósdival olyan mértékű lágyszöveti károsodást okozunk, ami rontja a csont gyógyulását” – tudtuk meg.
Az ilyen beavatkozásoknál van egy varrt műtéti seb, ami 10-12 nap alatt gyógyul meg, aztán jön a varratszedés, amivel zárul a kör. Az implantátum-eltávolítás már egy következő lépés, mivel a traumatológiának van egy olyan nézete, hogy nem szabad bent hagyni implantátumot.
De vannak olyan helyzetek, amikor nem ragaszkodnak az implantátumok kiszedéséhez. Például fiatal állatok esetében, akik sokat nőnek és ennek következtében belenő az implantátum a csontba és ilyenkor nagy roncsolással járna az eltávolítás.
Vannak olyan töréstípusok is, melyeknél nem szükséges belső rögzítés. Ez a „fixateur externe”, aminek hallatán sokszor lelkesen bólogatnak a gazdák, aztán amikor szembesülnek vele, akkor jön az „úristen, mi ez” felkiáltás. Ezeket a fixateuröket akkor használják, amikor egy jól reponálható sérülés van, vagy mondjuk a törés ficammal kombinálódik, vagy szimplán csak ficam van, amit másképp nem lehet rögzíteni.
„Ilyenkor az történik, hogy fedett állapotban csontnyársakat vezetünk át a csonton. Ezt pozicionáljuk normál állásba és utána ezeknek a csontnyársaknak a végeit lefordítva egy keretet alkotunk, ami utána egy műgyanta-merevítést kap. Tehát olyan, mintha egy létra lenne az állat lábában” – magyarázza az állatorvos.
Ez napi szintű kezelést igényel, mert a nyársak kívül levő pontjait mindig kenni kell valamilyen fertőtlenítő hatású kenőccsel. Olykor pedig antibiotikum, fájdalomcsillapító-kúra is szükséges, mert ha nagymértékű a gyulladás, az komoly fájdalmat és váladékozást tud okozni.
Ezek a fixateurök általában 8-10 hétig maradnak az állat végtagjában vagy a tört területen, utána eltávolítják ezeket, mert miután a csontnyársak egy állandó „kaput” alkotnak a baktériumoknak, egy idő után gyulladások is kialakulhatnak, és az implantátumok is elmozdulhatnak, ami már inkább árt, ugyanis szép nagy lyukat is vághat a csonton.
Mit tegyünk, ha nem tudunk rögtön orvoshoz menni?
Otthon nyugodtan lehet bármilyen kis spatulával, hurkapálcával, kemény magazinfedőlappal egy sínt alkotni és kötést rátenni a végtagra. Arra viszont oda kell figyelni a kötésnél, hogy a lábvég ne maradjon szabadon, mivel a törés nem a lábvéget érinti, hanem a felette lévő csontot és nagyon gyakran előfordul az, hogy csak felette rögzítik és kötik be.
„Ezzel pedig azt érjük el, hogy elszorítjuk a vérkeringést és a kint maradó terület, tehát a lábvég, iszonyúan beduzzad, beödémásodik. Szóval a kötést a lábvégtől kell kezdeni és lehetőleg a törés alatti, illetve feletti izületet is kell rögzíteni. Csak így van értelme a rögzítőkötésnek” – hangsúlyozza dr. Peresztegi Attila.
