A Budakörnyéki Járási Ügyészség bíróság elé állítja azt a két kamaszkorú támadót, akik fegyveresen akartak kirabolni egy dílert, majd amikor ez nem sikerült, a támadók értesítették a rendőrséget.
A vádirat szerint a két fiú elhatározta, hogy ingyen szereznek drogot. Az egyik csevegőalkalmazáson meg is beszéltek egy találkozót egy dílerrel, magukat vevőnek kiadva. Az volt a tervük, hogy a magukkal vitt légfegyverrel megijesztik a drogkereskedőt, s így az majd átadja nekik a nála lévő anyagot.
A találkozót Budakalászra beszélték meg, ahová a két kamasz ki is utazott, ám a díler sem egyedül érkezett. Amikor előkerült egy zacskó 40 darab extasy tablettával, az egyik elkövető a pulóverét felhúzva megmutatta az övébe rejtett pisztolyt, majd felszólították a dílert, hogy adjon át nekik mindent, ami nála van.
A rablási kísérletet azonban megzavarta egy férfi, aki a közelben sétáltatta a kutyáját. Ekkor a díler és a társa elsétált a helyszínről. A két kamasz azonban nem adta fel, miután elmúlt a veszély, ismét megpróbálkoztak a drogkereskedő kirablásával. A kutyát sétáltató férfi azonban ismét feltűnt, és ezt a kísérletet is megzavarta.
Ekkor a két megtámadott férfi egészen a közeli, benzinkút melletti buszmegállóig ment. Itt a kamaszok ismét utolérték őket, de ekkor már azt mondták, ha nem kapják meg a drogot, akkor rendőrt hívnak. A dílernek valószínűleg acélsodronyból voltak az idegei, mert ekkor sem adta át a nála lévő anyagot. Ezen a ponton a rablók rendőrt hívtak.
Az elfuserált rablási kísérlet itt még mindig nem ért véget, mert a támadók egy újabb ajánlatot tettek, mely szerint a díler dobja a közeli kukába, ami nála van, ők meg majd azt mondják a rendőröknek, hogy téves riasztás volt.
A díler és társa ekkor fel akartak szállni az időközben megérkezett buszra, de a drogkereskedőt a két fiatal tényleg visszatartotta, amíg ki nem értek a rendőrök.