Mennyi?! 30

Kerek harminc pontot dobott a MJUS-Fortress Körmend egykori mesterének csapatának a Mogyorósy Szilárd emléktorna második napján. A négy csapatos seregszemlét a ZTE nyerte. Moore szerződését véglegesítették.

Pénteken az Oberwart ellen vereséggel zárta az V. Mogyorósy Szilárd emléktornát a MJUS-Fortress Körmend, így a házigazda együttesnek csupán a bronzcsata maradt a szombati versenynapra. Ellenfelük az az osztrák grazi csapat volt, amit a Körmenden is megfordult Peter Stahl edző dirigál és a amit pénteken a Zalaegerszeg könnyedén fektetett két vállra. A Graz kissé akadozó játékának történetéhez hozzátartozik, hogy legutóbbi felkészülési mérkőzésükön, a Fürstenfeld ellen aratott győzelmükért nagy árat kellett fizetni, mivel megsérült a gárda irányítója. Így tehát nem teljes játékerejével vonultak fel a hétvégi körmendi tornára.

Ez a gárda szombati mérkőzésére is rányomta bélyegét. A Körmend könnyedén szerzett kosarakat, Ferencz és Moore tripláival pedig hamar meg is tudott lépni a hazai csapat. Már az első negyedben át tudták lépni a tíz pontos lélektani különbséget. Bár a Graz szorosabb védekezésre állva megpróbálta megfogni a Körmendet, ez nem sikerült neki. Sőt a piros-feketék gyors indításokból szerzett kosarakkal még jobban el tudott lépni. Egy kisebb közjáték zavarta meg a második tíz percet. Peter Stahl ugyanis a „pálya lejtése” miatt reklamált és közölte a játékvezetéssel, hogyha nem fognak mindkét oldalra egyforma ítéleteket hozni, akkor csapata elhagyja a pályát. A Graz végül maradt és több mint húsz pontos hátránnyal várhatta a második félidőt.

A harmadik és negyedik negyed sok újdonságot nem tartogatott, a Körmend sok felállási variációt kipróbálhatott, mindenki kapott lehetőséget a gyakorlásra. A harmadik tíz percre beállt a harminc pontos különbség ez pedig a találkozó végéig meg is maradt.

A szakmai stáb a torna után döntött arról, hogy Marcus Moore-nak, két hetes próbajátékának lejárta után, végleges szerződést ajánlanak.

A szombati nap másik mérkőzésén aZalakerámia ZTE KK 88-76-ra verte az Oberwart Gunners.

Mogyorósy Szilárd emléktorna végeredménye:

1. Zalakerámia ZTE KK
2. Oberwart Gunners
3. MJUS-Fortress Körmend
4. UBSC Graz

A különdíjasok:

Legjobb pontdobó: Shaw (Oberwart)
Legjobb játékos: Lorenzo Williams (ZTE)
A tavalyi szezon legeredményesebb, 20 év alatti Körmend játékosa: Sömenek Martin

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

A bronz csata marad

Kikapott a MJUS-Fortress Körmend a Mogyorósy Szilárd emléktorna nyitónapján, pénteken. Az Oberwart szívós ellenfél volt, 40 percnyi birkózás után le is győzte a Rába-partiakat.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport