Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az MMIK fele annyi pénzt kap, mint öt éve

A tavalyi évhez képest is legalább harminc százalékos az a megszorítás, amely a megye és Szombathely közös fenntartású intézményét sújtja. Mi lesz az MMIK-val? Mindenre pályázzanak?
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vas megye és Szombathely közös fenntartású művelődési intézményének, az MMIK-nak az elkövetkezendő évben drasztikus megszorítással kell szembenéznie. A fenntartóktól a tavalyi támogatáshoz képest harminc százalékkal kapnak kevesebbet. Emellett idén kötelező létszámleépítés címén öt embertől kell megválniuk – közölte kedd reggeli sajtótájékoztatóján az intézmény igazgatója, Joós Tamás.

Nagy megpróbáltatás előtt állnak

Sok olvasói kérdés érkezik hozzánk. Mi pedig szeretnénk friss, hiteles híreket adni neked. Támogasd a munkánkat!
Támogatom

A költségvetési megszorítások az összes kulturális intézményt érintették, de az is tény – közölték a szakemberek, - hogy az ágazaton belül az MMIK szenvedte el a legnagyobb veszteséget. Az elvonás mértékét jelzi, hogy az öt évvel ezelőtti költségvetési támogatásuk még kétszer annyi volt, mint az idei. Holott az intézmény alapító okiratában rögzített kötelező feladataik nem változtak. Míg 2005-ben az intézmény a várostól és a megyétől külön-külön 41 millió kapott, idén ez az összeg mindössze 26 millió. Az elmúlt években fokozatosan csökkent a költségvetési támogatásuk, a tavalyi évhez képest 30 százalékos a mostani elvonás.

A számok tükrében Joós Tamás
Mészáros Zsolt

Az alkalmazottakat is pályázatokból fizetik

A kapott apanázs – tudtuk meg Joós Tamástól - a fenntartásukra sem elég, csak az épület rezsije évi 40 milliót emészt fel, és akkor az intézményben dolgozó szakember-gárda fizetése még sehol sincs.Bevételük egyre nagyobb hányadát teremtik elő pályázatokból. Beszédes szám, hogy a tényleges költségvetésüket idén 206 millió forintra tervezik, ennek alig negyedét kapták meg a fenntartóktól, a többit pályázatokból finanszírozzák. (Tavaly csaknem 144 millió forintot sikerült elnyerniük. Kiemelkedő volt a Vasi Míves Tanoda, mely egymagában 100 milliós értéket képvisel.)

Elég lehetetlen helyzet – utalt rá a gazdasági vezető – hogy miközben létszám-leépítésre is kényszerülnek, a költségvetésükből hiányzó pénzt előteremtése még több munkát és feladatot ró rájuk. De eddig minden évben tudták tartani az előírt számokat, remélik idén sem lesz másként.

Van létjogosultsága az intézménynek

Nem kérdéses – közölték a szakemberek – hogy az MMIK szakmai munkájára szükség van. Egyebek mellett 53 civil szervezetnek is helyet adnak.

2011. december 31-én a város és a megye közös fenntartású intézményekkel kötött a szerződése lejár. A politikusok már megüzenték, újragondolják a kérdéses létesítmények működését. Azért is, mivel az intézményi hálózat két fajsúlyos kulturális hellyel bővült: a színházzal és a közeljövőben nyíló Iseummal.

Az MMIK szakemberei a közeljövőben a fenntartóknak három változatban is felvázolják, hogyan képzelnék el jövőjüket. Egyik lehetséges kiugrási lehetőségnek a felnőttképzés fajsúlyosabb megjelenését tartanák.

Az MMIK 2011-ben
Mészáros Zsolt

Kérdésünkre Joós Tamás elmondta, a több mint 30 éves épület jócskán megérett a felújításra, főként a nyílászárókat kéne hőszigeteltre cserélniük. A korszerűtlen fűtéshálózatuk és a szigetelés hiánya ugyanis súlyos milliókat emészt fel. Joós Tamás viszont úgy látja: feladataikhoz képest korántsem túlméretezett az épületük, sőt idővel egy emeletráépítés is szükséges lenne, hogy megfelelő mennyiségű tér és terem állhasson a rendelkezésükre. Most ugyanis napi gyakorlat, hogy civilek, egyesületek esténként alig találnak maguknak szabad termet.

Nyitottak maradnak

Parais István számos szakmai programot is kiemelt, amelyre méltán büszkék. Csak említés szintjén: Énekmondók találkozója, Vas megyében születtem…, Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztivál… Folyamatosan támogatják a náluk működő amatőr művészeti együtteseket is, fellépési és bemutatkozási lehetőségeket biztosítanak például a Ferrum Színházi Társulásnak, a Homo Ludens Zenés Színpadnak, az Erkel Kamarakórusnak, a Pedagógus Vegyeskar Egyesületnek, a Boglya Népzenei Együttesnek és utánpótlás csoportjainak, a Szombathelyi Néptáncműhelynek.

Parais István a programokról
Mészáros Zsolt

És végül említsünk meg néhány programjukat tavaszi kínálatból: a Ferrum színházi társulás "K Á O S Z a rendben" című előadása, L’art pour l’art, X-faktor Mini Gála, Dr.Csernus Imre előadása, Koltai est, Hajós András, Halász Judit koncert.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Kapcsolódó cikkeink

Gúzsba kötött táncolás lesz – Vita a kulturális elvonásokról

"Leszázalékolt működés és a bérek csökkentése várható..." - fakadt ki Jordán Tamás a szombathelyi kulturális és sportbizottsági ülésén, mert szerinte 45 millió hiányzik a színház működéséhez. Épp az idei költségvetést tárgyalták.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kultúra

Hirdetés