Székely János megyéspüspök szentelte meg vasárnap egy ünnepi szentmise keretein belül a kámoni Krisztus Király templom felújított orgonáját és a közvetlenül mellette álló, egy év alatt felépített közösségi házat. Az orgonát egyébként sok-sok évvel ezelőtt kapták ajándékba Liszt Ferenc szülőfalujából, az ausztriai Doborjánból, de hogy pontosan mikor, azt sajnos nem tudtuk meg. Amit viszont tudunk, hogy most új sípokat kapott, valamint a játszóasztalt is átalakították két manuálissá.
Hétfő délelőtt pedig mi is ellátogattunk, hogy megnézzük a végeredményt, amiről hoztunk egy szép kis galériát. Molnár Szabolcs lelkész örömmel vezetett körbe minket, közben pedig beszélgettünk vele egy kicsit az új közösségi házról és arról, hogy pontosan mi célt is fog szolgálni.
Zsír új az épület. Tavaly volt az alapkőletétel. Ugye a templom titulusa Krisztus Király templom. Az advent első vasárnapja előtti vasárnap a Krisztus Király vasárnapja. Ez a templom búcsúnapja és ekkor volt tavaly az alapkőletétel. Tehát egy év alatt hoztuk ezt létre
– mesélte.Modern hitoktatás és még sok más
A Gothard Jenő Általános Iskola régóta helyhiánnyal küzd, ezért a hitoktatók a plébániára jöttek át hittant tartani. De sajnos itt is egy nagyon kicsi terembe kényszerültek, amit egyébként egy garázsból alakítottak át erre a célra. Most viszont az új közösségi házban egy hatalmas, modern teremben tarthatja a két hitoktató az órákat.
Van egy templomi és egy gitáros énekkaruk is, akik szintén itt próbálhatnak ezentúl. Emellett a plébániai imádságos és a lelkiségi csoport is ebben a teremben tarthatja a találkozókat. Megtudtuk még azt is, hogy a későbbiekben egy házas és család csoport létrehozását is tervezi Szabolcs atya, de akár egy filmklub is alakulhat az új projektornak hála.
Egy irigylésre méltó, konkrétan mindennel felszerelt teakonyhát is építettek - van itt mikró, sütő, beépíthető kerámia főzőlap és TV is. Biztosan merjük állítani, hogy itt sok lurkóból kitör majd a sütés-főzés iránti vágy is.
Az emeleten van mosdó és zuhanyzó, valamint egy tágas szoba is, ami a későbbiekben tökéletes lesz majd arra, hogy akár matracos, hálózsákos módszerrel hittantáborokat tartsanak itt nyáron.
Tábor pedig jól tudjuk, hogy nincs kinti elfoglaltságok nélkül. A közösségi ház mögött van egy nagy üres terület is, ami később akár focipálya is lehet majd. De egyelőre ez még a jövő zenéje.