Megérkezett szerkesztőségünkbe Mogyoróssy Gyula két nappal korábbra ígért sajtóközleménye a celldömölki eseményekkel kapcsolatban. A szeptember 29-re datált nyilatkozatban már szerepel egy kézből kiütött fényképezőgép is, amit Mogyoróssy Gyula szeptember 27-én még nem tartott fontosnak megemlíteni, amikor az eseményekről kérdeztük. A közleményt változtatás nélkül, teljes terjedelmében közöljük, az előzmények ide kattintva olvashatók Fortyogó indulatok Celldömölkön - Alpolgármestert fojtogatott a TV-igazgató? 2010. September 27. 20:13 .
Sajtóközlemény
A Celldömölki Városi Televízió munkatársát, Mogyoróssy Gyulát 2010. szeptember 26-án délelőtt Celldömölkön a Baross utcai játszótér avató ünnepsége előtt, közterületen munkája végzésében megakadályozták.
Fényképeket készített a Celldömölki Városi Televízió részére a játszótérről. Ekkor lépett elé Söptei Józsefné alpolgármester, aki tiltakozott a fotózás ellen, ennek nyomatékot adva az alpolgármester a kezében lévő vázával kiütötte az újságírót kezéből a fényképezőgépet. Miután a gépet és a belőle kihullott elemeket Mogyoróssy Gyula felvette, távozott a helyszínről. Dulakodás nem történt.
A mai napon az ügyben valótlanul nyilatkozó és feljelentést tevő Fehér László ellen a Celldömölki Rendőrkapitányságon Mogyoróssy Gyula feljelentést tett aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás miatt. Mogyoróssy Gyula tiszta lelkiismerettel áll a rendőrségi és a bírósági vizsgálat elé.
Celldömölk, 2010. szeptember 29.
Mogyoróssy Gyula sk.