Molnár Miklós: Soha nem volt kasszakulcs a kezemben"

Szombathely pénzügyi alpolgármesterével a választási év osztogatásairól is beszélgettünk, és arról is, miért szakít a Fidesz a Pro Savariával.

Egy korábbi interjúnkból Molnár Miklós: Én sem így költeném el a pénzt 2013. March 20. 18:49 idéznék. Azt mondta, bármilyen is legyen a következő városvezetés, szeretné rendben átadni a város pénzügyeit. Úgy, hogy legalább fél évig ne legyen gondjuk vele. Nemsokára itt a ciklus vége, teljesíteni tudja az ígéretet?

Bizonyos szempontból igen, más szempontból lesznek problémák. De erről a szeptemberi közgyűlésen részletes tájékoztatást adok majd. Kicsit érdemes visszatekinteni a múltra. Állandó vita, hogy mekkora adóssága is volt a városnak, nos, 2010. végén ez nagyjából 18 milliárd volt. Ezt be is mutattam 2010. novemberében a közgyűlésben, és a képviselők egyhangúlag el is fogadtak egy három éves pénzügyi programot, amellyel ezt a költségvetési helyzetet kezelni kellett.

Molnár Miklós
Lesznek problémák
Mészáros Zsolt

A probléma nem önmagában az adósságállomány volt, hanem az, hogy a 2010-es költségvetés egymilliárdot meghaladó működési hiánnyal zárt. Ami azt jelentette, hogy a tőketörlesztésen, a kamatokon, a fejlesztéseken kívül a működésre is hitelt kellett felvenni. Ebből a helyzetből indultunk, és innen kellett elérni, hogy a gazdálkodásban ne keletkezzen hiány. Hogy a működési költségek pozitívak legyenek, és a város saját erőből finanszírozni tudja a fejlesztéseket is.

Nyilván ehhez különböző intézkedések kellettek, csökkentettük például a kiadásokat. Közel másfél milliárdos összeget vontunk ki a működésből, sok-sok apró és nagyobb lépéssel.

Mennyit érzékelt ebből a lakosság?

Ennek jelentős részét nem érzékelték. Racionalizáló, hatékonyságnövelő lépéseket tettünk, ezek részben a város számára kevésbé fontos tevékenységeket érintették. Ilyen volt például, amikor az általános és középiskolák gazdálkodását bevittük a GAMESZ-ba. Ez önmagában több száz milliós megtakarítást jelentett. Később, amikor az oktatást központilag átalakították, számukra ez óriási előny volt, ismertük a helyzetet, könnyű volt szétválasztani az oktatási és ingatlan fenntartási költségeket.

Közben növeltük a bevételeket. Ehhez a vállalkozókat hívtuk segítségül, megemeltük az építményadót. Ez éves szinten közel 400 milliós többletbevételt jelentett, külön köszönet a vállalkozóknak, akik ezt rendben teljesítették, pedig ők sem voltak könnyű helyzetben. Akkor megígértem, hogy ha nem lesz rá szükség, akkor az építményadót az emelés mértékéig szép lassan kivezetjük a rendszerből.

Ezt tavaly már el is kezdtük, idén szeptemberre egy újabb, 10-15 százalékos csökkentési javaslatot terjesztek be. Ez nem hiányzik majd a költségvetésből, mert újabb épületek, új üzemcsarnokok lépnek be a rendszerbe. Elméletileg 2016-tól ki lehet vezetni az építményadót, és vissza lehet állni a 2011. előtti mértékre.

Közben az állam átvállalta a város adósságát.

Van egy nagyon nagy tévhit. Sokszor elhangzik, hogy a város pénzügyei attól jöttek rendbe, hogy az állam átvállalta a város adósságát. Ez nem igaz. Két egyszerű példa. 2010-ben 18 milliárdos adósságállomány volt, és az adósságkonszolidáció csak 2013 júniusában történt meg. Ezt a közel három évet pénzügyi szempontból saját erőből kezelni kellett.

Ez úgy sikerült, hogy 2011-ben volt az utolsó hitelfelvétel, 2012-ben és 2013-ban a város már nem vett fel hitelt, és már 2012-ben mindent saját erőből finanszírozott, az adósságtörlesztést és a működést is. Mire az állam átvette az adósságot, addigra a város fenntartható, finanszírozható pályán volt.

Ez két okból vált lehetségessé. Az egyik az építményadó, a másik, hogy a gazdaság növekedésnek indult, és nőtt az iparűzési adó bevétele. 2010-hez képest 2014-ben az iparűzési és az építményadó együttes összege 3 milliárd forinttal lett több. Végig lehet gondolni, ha nem lenne ez az évi 3 milliárdos többlet, mi lenne a város költségvetésével, adósságkonszolidáció ide vagy oda.

Milyen jelentősége van annak, hogy az állam átvállalta a város adósságát?

Pszichésen óriási segítség, hiszen eltűnik egy óriási adósságállomány. De nem csak az adósságot vitték el, elvittek adóbevételeket is. A helyben maradó szja-t, az illetékbevételeket, a gépjárműadót, és a normatív finanszírozás egy részét. Ennek a négynek az összege kb. 2 milliárd forint évente.

Molnár Miklós
Az adósság átvállalása pszichiailag fontos
Mészáros Zsolt

15 milliárdnyi adósságot vettek el, amit kb. hét év alatt kellett volna törleszteni kamatokkal együtt. A 15 milliárdot nem egyszerre kellett volna kifizetni, hanem hét év alatt.

Mennyit kellett volna törleszteni évente?

A legkeményebb időszakban sem lett volna több évi 3 milliárdnál, és ez folyamatosan csökkent volna. Mondjuk átlagosan évi 2,5 milliárd, viszont 2 milliárdnyi bevételt is elvettek. Plusz megkaptuk a volt megyei intézményeket, a múzeumokat, a Képtárat, a bábszínházat, a könyvtárat, a folyóiratokat, az MMIK-t, a szimfonikus zenekart. Ami néhány százmilliós többletköltséget jelent.

Ha ezt hozzárakom a 2 milliárdhoz, kiderül, hogy igazából az adósságkonszolidáció évi egy-kétszáz milliós könnyebbséget jelent a városnak. Ettől függetlenül rendkívül fontos, mert az árfolyamok miatt voltak benne veszélyek. De Szombathely önerejéből is képes volt kezelni az adósságát, fenntartható pályán volt a város.

Ebből is látszik, és vallom is, hogy a gazdaság fejlesztése a legfontosabb, a gazdagságból van többletbevétel, ezt lehet városi kulturális, sport, szociális, egészségügyi és egyéb tevékenységekre fordítani. Ha ez nincs, akkor az önkormányzat folyamatos állami mankóra és állami támogatásra szorul.

De ha már a gazdaságfejlesztésnél tartunk. Egy időben sokat emlegették az autóipari és mechatronikai centrumot. Az ellenzék szerint ez csak lufi.

Az, hogy gépészmérnök-képzés indulhat Szombathelyen, a centrum nélkül nem lett volna lehetséges. De megint induljunk messzebbről. Számomra szomorú, hogy az utóbbi időben egyre többen akarják ezt a történetet saját maguknak tulajdonítani. Inkorrekt dolog, hiszen könnyű felülni egy sikertörténetre utólag, nyilván a feladatot sokkal nehezebb elvégezi.

2002 óta ülök a testületben, kamarai elnökségi tag is vagyok, ismerem a cégvezetőket, hiszen 15 évig magam is egy céget vezettem. Ott is sokszor megfogalmaztuk, hogyan is kellene működnie gazdasági szempontból egy városnak. Amikor az ember döntési pozícióba kerül a másik oldalon, akkor a cégvezetők, teljesen jogosan, elvárják; hogy akkor tessék, csináljuk meg, amiről beszéltünk.

Semmi más nem történt, mint megpróbáltuk megvalósítani azt, amit korábban, már a 2010-es évek előtt megfogalmaztunk. Ebből alakult ki működtető szervezetként az autóipari és mechatronikai központ.

De mi volt a lényege ennek az elképzelésnek?

Igazából két szempont miatt fontos. Az egyik, hogy helyre kellett rakni magunkat; hogy mi nem Győr-Moson-Sopron megyéhez tartozunk. Állandóan arról szólt a dolog, hogy van Győr és vannak a többiek. A politika nyilván küzdött ellene, de valós eredményt nem tudott elérni. Azért Zalával hoztuk össze a központot, hogy egyértelműen determináljuk, ez egy önálló gazdasági egység. Ennek a legfejlettebb része Szombathely, Szentgotthárd, és akár ide vehetjük a sárvári ipart is.

Egyébként a két megye összesen 500 ezer lakossal, 300 ezer munkavállalóval rendelkezik, ami európai uniós szinten is önálló gazdasági nagyságrend. Azt is éreztük, hogy ennek a fejlődő iparnak mire van szüksége a következő években. És ennek az igénynek a feltételrendszerét próbáltuk kialakítani. Az oktatási rendszerben, sajnos, nem tartunk ott, ahol kellene, mert a KLIK létrehozása, az oktatási rendszer átszervezése átmenetileg lelassította a folyamatokat.

Ebből nőtt ki a gépészmérnök-képzés, amit szintén a gazdasági szereplők kezdeményeztek. Ma is ott tartunk, hogy a következő 2-3 évben 2500 munkavállaló kellene, csak a hat legnagyobb foglalkoztatóhoz. A kialakult helyzetben egy nagyon szoros együttműködésben gondolkodunk, és ennek egyik legfontosabb eleme, hogy a munkaerőhiányt közösen kezeljük és megoldjuk.

Merre lehet tovább menni?

Most kellene elindítani a bérlakás-programot, az üres kollégiumok kiválóan alkalmasak lennének munkásszállónak. Én a középfokú képzésben ingyenes kollégiumot és ellátást adnék azoknak a távolabbról érkező gyerekeknek, akik középfokú műszaki képzésben vesznek részt. És még sorolhatnám a programpontokat.

Fennáll a veszélye, hogy ez a munka nem folytatódik vagy lelassul. Akkor folytatódik, ha a városvezetésben lesz elkötelezett ember, aki ezzel foglalkozik. Nem személyfüggő, az a lényeg, hogy legyen ilyen. Ha nincs, megszűnhet a szoros együttműködés, és ezek a cégek egymással fognak versenyezni. Ha csak a választások miatt hat hónapra leáll az élet, abban is óriási veszélyek vannak.

Molnár Miklós
Kell egy elkötelezett ember
Mészáros Zsolt

A másik, hogy a 2014-2020-s időszak európai uniós forrásainak 60 százaléka gazdaságfejlesztésre megy. Sok tízmilliárd forint érkezhet a helyi gazdaság fejlesztésére, ezt a lehetőséget sem szabad elszalasztani.

A fejlődés következő fázisa a kutatás-fejlesztés lesz, ez pedig nincs helyi mérnökképzés nélkül. A gépészmérnök-képzést egy év után ki kell bővíteni a villamosmérnökivel, 3-4 év múlva a mesterképzéssel, később a doktori iskolával. Párhuzamosan pedig fel kell építeni a kutató-fejlesztő bázisokat. Ezért hoztunk haza oktatókat külföldről, a gazdasági élet szereplőivel közösen győztük meg őket, hogy érdemes itt dolgozni és oktatni.

A beszélgetést azzal kezdtük, sikerül-e úgy átadni a város költségvetését a következő városvezetésnek, hogy nem kell azonnal tűzoltómunkába fogniuk.

Az idei költségvetés a tervezéskor abszolút rendben volt. Az előző években a takarékosság miatt a fejlesztések viszonylag visszafogottabbak voltak. A választási év mindig probléma, mindenki teljesíteni akar, a képviselők sorra jelentik be az igényeket. A politika különben is szeret pénzt költeni Elkezdődött a költekezés, nem lesz mérés a Falco-gyárnál 2014. June 19. 08:59 , és nem biztos, hogy a racionalitás és a hatékonyság a fő szempont.

A politika úgy kezeli a várost, mint szülő a gyerekét. Van egy kérése, és nem tudok nemet mondani. Az én legnagyobb vitáim ebből származnak, mert én hatékonyan és racionálisan akarom a rendelkezésre álló pénzt elkölteni. nem akarom megmondani, mire költsünk, csak csináljunk egy prioritási rangsort. És addig költünk, amíg van rá pénz.

Szóval, hogy is állunk?

Az idén a működési oldal rendben van, a fejlesztési oldalon viszont túlköltekezett a város. Látható is a városban, hogy sok fejlesztés zajlik. Ezeknek a fedezete törvényileg rendben van, de a forrásokat a következő évben kell megteremteni. A törvény azt mondja, hogy nem lehet működési hiány. Ez nincs is, az idén is működési többletünk lesz.

Tehát a működésből részben finanszírozzuk a fejlesztéseket, de nincs elég működési többlet. Mert plusz működési kiadásokat is vállalnak év közben a közgyűlés tagjai. De így a fejlesztési oldalon hiány lesz, amit a következő évi költségvetésben rendezni kell. Ez azt jelenti, ha van – mondjuk – egy 500 milliós fejlesztési hiány az év végén, akkor jövőre ezt az 500 milliót ki kell pótolni, ami azt is jelenti, hogy jövőre 500 millióval kevesebbet tud költeni a város, ha ugyanannyi a bevétele, mint idén. Vagyis, összesen egymilliárdos problémát kell kezelni.

Erre hívtam fel a figyelmet a közgyűlésben. Hogy jövőre, pont, amikor az uniós forrásokat kellene lehívni, és önrészt kell hozzájuk tenni, akkor megint véres verejtékes izzadás kezdődik azért, hogy megtalálják ezeket a forrásokat.

Miért nem akadályozza meg a plusz költekezést?

Soha nem volt kasszakulcs a kezemben. A testület 21 tagjából 14-en vagyunk kormányzati oldalon, ebből 12 fideszes, és ketten vagyunk a Pro Savariától. Ez a 12 képviselő önmagában is többséget jelent, nélkülem is megvan a többség. Egy lehetőségem van; érvelni, vitatkozni. Az első három évben is vérrel-verejtékkel tudtam elérni, hogy betartsuk a három éves pénzügyi programban elfogadott keretszámokat.

Először konkrét ügyek mentén érveltem és vitatkoztam, aztán rájöttem, ezt nem érdemes, a lényeg, hogy tartsuk a keretszámokat. Ha ezeken belül hoznak döntést, ami nem hatékony, az kevésbé zavar engem, de erre szokták mondani, hogy minden képviselő másként költené el a pénzt. Ez most megvalósult, ami, nyilván a többség szerint jó. Én meg nem tudok mit csinálni, az én feladatom az volt, hogy a pénzügyi egyensúly meglegyen.

Rövidesen választások lesznek. Ha nem is hivatalosan, de már ismert Teljesen kicserélődik a szombathelyi Fidesz, keresik a jelölteket 2014. June 18. 10:45 , hogy a Pro Savaria az idén nem a Fidesszel közösen, hanem önállóan indul. Hogyan látja ebben a saját szerepét?

2004 óta szorosan együttműködünk a Fidesszel, ez tíz év. Számunkra szinte automatizmus lett volna, hogy ez így folytatódjon. Azt gondolom, a Pro Savaria ténykedése abszolút pozitívan hatott a városra, különösen az elmúlt négy évben. Ennek ellenére a Fidesz helyi vezetése úgy döntött, mindenki külön mérettesse meg magát. Hangsúlyozom, ezt a döntést nem mi hoztuk.

Nyilván, ennek semmi akadálya, és annak sincs, hogy a választások után akár megint együttműködés legyen. Természetesen a választási eredmények döntik majd el, hogy ki kivel, milyen típusú együttműködésre lesz képes. Ezt a helyzetet mi nem tartjuk jónak, politikailag is hibás döntésnek tekintjük, de a tudomásul vesszük.

Mivel most is úgy gondoljuk, hogy a várospolitikának szüksége van egy normális, szakmai civil kontrollra, nem marad más lehetőség, indulunk a választásokon. Mind a 14 választókerületben lesz jelöltünk, és lesz polgármesterjelöltünk is, őket rövidesen bemutatjuk a nyilvánosságnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Elkezdődött a költekezés, nem lesz mérés a Falco-gyárnál

Az ellenzék le akarta mondatni a tévé igazgatóját, a Fidesz izomból nyomta át a választási bizottság tagjait. Ezt írtuk a közgyűlésről.

Teljesen kicserélődik a szombathelyi Fidesz, keresik a jelölteket

Önkormányzati cégvezetőt és tévéigazgatót jelölnek alpolgármesternek. Polgármesterjelöltből már öt is van.

Molnár Miklós: Én sem így költeném el a pénzt

A költségvetésről, adósság-átvállalásról, hitelfelvételről, autóipari centrumról beszélgettünk Szombathely pénzügyi alpolgármesterével.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet