Fontos pénteki momentum: Szombathelyen folytatódik az országjárás

Figyelem, változás a programban!

Ahogy azt már korábban megírtuk Elképesztő az érdeklődés a Momentum Mozgalom olimpiaellenes aláírásgyűjtésén 2017. January 19. 18:56 , március 24-én, azaz ezen a héten pénteken Szombathelyen is bemutatkozik a Momentum Mozgalom.

Nem újdonság, már hetek óta járják az országot, volt, ahol botrányt is csinált néhány fidesz-szimpatizáns, de amúgy teljesen békés beszélgetésekről van szó, ahol egyrészt bemutatkozik a Momentum, másrészt előkerülhetnek azok a helyi problémák, vagy lehetőségek, amik kimondottan az adott térséget érintik.

Ezek közös beszélgetések, amin a momentumosok bemutatkozója után a résztvevők is kifejthetik véleményüket tematizált kisebb csoportokban (pl. oktatás, közlekedés, stb.) külön asztaloknál.

Bár konkrétan nem tudjuk, miről lesz szó, nagyon meglepődnénk, ha épp a Falco-gyárról, a szombathelyi közlekedésről, vagy akár a szombathelyi nagyberuházásokról és a korrupciógyanúról ne lenne szó.

Változás a korábban jelzett programban

Bár eredetileg a Malom Sörözőbe hirdették a találkozót, azt át kellett helyezni máshova. A végleges helyszín és időpont tehát a következő:

március 24. (péntek) 17 órától a Bellagio Étteremben (Szombathely, Juhász Gyula u. 15)

Az esemény hivatalos Facebook-oldala itt található.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet