A Momentumhoz eljutott információk alapján nem csak a teljes magyar gyorsforgalmi úthálózat karbantartását, hanem idén októbertől a teljes magyar útdíjbeszedést is privatizálni akarja az Orbán-kormány - olvasható a párt pénteken kiadott sajtóközleményében.
Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje és Tompos Márton, a Momentum szóvivője közös sajtótájékoztatójukon ismertették a Momentumhoz eljutott információkat.
Hasonlóan az egyetemekhez vagy a MOL- és Richter-részvényekhez, a magyar kormány a 2022-es választás előtt az útdíjbeszedést és az úthálózat karbantartását is privatizálni készül - mondta Fekete-Győr
Tompos Márton szóvivő hozzátette: több mint 2000 kilométernyi úthálózat karbantartását szervezik ki. A hozzánk eljutott információk alapján már előre tudják, ki fogja nyerni az erről szóló pályázatot. Az értesüléseink szerint három kiszemelt van: a Duna Aszfalt, a Colas és a Strabag, győztesnek pedig az elsőt, Szíjj László cégét szemelték ki.
Ráadásul az ennek fedezetéül szolgáló útdíj beszedését is magánkézbe adnák októbertől: a párt információi szerint egy magyar multi és egy Rogán-közeli cég konzorciuma végezné a tevékenységet. Információink szerint ennek a két cégnek a konzorciuma megemelt, 10-12%-os jutalékért fogja elvégezni a munkát, valódi verseny nélkül.
Így pedig több tucatnyi, jelenleg az állami útdíjfizetési rendszerbe beszállító magyar kisvállalkozást is tönkretesznek, hogy haveri cégeket részesítsenek előnyben - hangzott el.
Fekete-Győr András felszólította Frédéric Gardést, a Colas francia anyavállalatának elnök vezérigazgatóját, valamint Thomas Birtelt, a Strabag anyavállalatának vezérigazgatóját, hogy ne vegyenek részt az ország kifosztásában, ne adjanak be pályázatot, az ugyanis csak az előre leosztott végeredmény legitimálására szolgálna.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!