A járvány kezdete óta Montenegróban a lakosság mintegy tíz százaléka már megfertőződött az új koronavírussal - derült ki a közegészségügyi intézet (IJZ) pénteki jelentéséből.
A nyár elején még egyetlen fertőzöttet sem regisztráltak az országban, majd hírtelen megugrott a napi új esetek száma, miután az augusztus végi parlamenti választások előtt és után százezrek vonultak az utcára.
Egy hónappal később újabb hullám indult el, melynek vélhető oka a montenegrói ortodox egyházfő temetése volt. Amfilohije a koronavírus-fertőzés szövődményeibe halt bele. Nyitott koporsóban ravatalozták fel, a hívek a homlokát és a kezét csókolgatták kegyeletük lerovásának részeként. A gyászszertartáson, amelyen több ezren vettek részt, szinte senki nem viselt maszkot, és a kötelező távolságot sem tartották be.
(MTI)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!