Most augusztus 20-a kapcsán törne borsot Karácsony orra alá a kormány

Az ünnepre vonatkoznak a parlament törvényalkotási bizottságának javaslatai.

Kíméletlen politikai háború zajlik a főváros és a kormány között, szinte minden napra jut egy kemény üzenet, az egyezségre való törekvést nélkülöző egyoldalú intézkedés. Itt az újabb gyöngyszem. - írja az mfor.hu - A parlament előtt van egy törvényjavaslat, amely már eddig is nagy vitákat váltott ki az önkormányzati jogkörök csorbítása miatt, a veszélyhelyzetre hivatkozással.

A javaslat még április legelején ment a parlament elé, azóta más témák (például a különleges gazdasági övezetek megalkotására tett javaslat) elterelték arról a figyelmet. Időközben azonban a törvényalkotási bizottság elkészítette a saját módosító indítványait, vagyis a jogalkotási munka nem állt le. A módosítók egy része érzékenyen érinti a harmonikusnak amúgy sem nevezhető főváros-kormány viszonyt.

Karácsony Gergely
MTI/Mónus Márton

Az előterjesztő ugyanis az épített környezet alakításáról szóló törvénybe foglalná, hogy a közelgő augusztus 20-i ünnepre tekintettel az állam mellett a fővárosnak, illetve az érintett kerületi önkormányzatoknak is ingyenesen kell átengedniük augusztus 15 és 25 között a javaslatban meghatározott közterületeket az állami ünnep szervezője számára.

A dokumentum további, a tulajdonjog korlátozását jelentő szabályt is előkészít, amikor előírnák, hogy a közterület tulajdonosa csak az állami ünnep szervezője felé tett előzetes értesítés alapján - de ami még lényegesebb, előzetes egyetértő nyilatkozatával - engedélyezheti a terület használatát más célokra ebben az időszakban. Vagyis az ingyenes használat törvénybe foglalása mellett az egyéb hasznosítást is a szervező engedélyéhez kötnék, a nyár egy, a köztéri rendezvények - egyáltalán, a közterület hasznosítása - szempontjából meghatározó szakaszában.

A javaslat indoklása nem hagy kétséget a bizottság - vagyis a kormány - szándékai felől: "...a módosítás biztosítja, hogy Magyarország hivatalos állami ünnepének, augusztus 20-nak a méltó megünneplése feltételei biztosítottak legyenek, ennek érdekében a fővárosi vagy a fővárosi kerületi önkormányzat tulajdonában álló közterületeket az állam, illetve az állami ünnep megszervezője ingyenesen használhassa." - Ide kapcsolódó tegnapi hír, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője, Guller Zoltán szerint Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát fogják megrendezni idén Budapesten.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet