Az idei tereprali bajnokság utolsó előtti futamát rendezik a hétvégén Nagykállón, ahol egy különleges vendég is rajthoz áll majd - írja a Szabolcs24.
A portál információi szerint az indulók között találjuk majd Ifjabb Mészáros Lőrincet is, aki nemrég beruházott egy speciálisan versenyzésre kialakított autóra is, ami nem egy olcsó mulatság.
"Amennyiben valaki nem akar hátrányba kerülni, és az élmezőnyben harcolna a legjobbakkal, legalább 400 ezer euró, azaz körülbelül 160 millió forintnyi összegért kell speciálisan versenyzésre épített autót vásárolni" - írja a lap.
Majd hozzátették, az ország leggazdagabb emberének fia "több év alacsonyabb kategóriában eltöltött év után" egy cseh műhelytől szerezte be legújabb járgányát. A csúcsmodell a Ford F150 Evo + névre hallgat.
Mészárosék egyébként az összesített versenyben a harmadik helyért csatáznak egy lengyel csapattal.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!