Most már aztán tényleg lesz valami Magyarország legnagyobb turisztikai beruházásával a Fertőn

A Portfolio.hu vette észre, hogy az eredetileg 30 milliárd forintos rekreációs állami gigaprojekt a Magyar Közlöny szerint 9 milliárdos támogatást kapott, legalábbis a 2020 és 2021 között rendelkezésre álló forrás ennyiről szól.

Mint ismeretes, a projekt keretében új strandterületet, vizes játszóteret, szállodát, parkolót, kempinget, éttermet és kikötőt terveztek a Fertő tavi vízitelepen, az elmúlt egy évben azonban látványosan nem történt semmi, azon kívül hogy kivágtak több fát, illetve elkezdték kotorni a tó medrét.

Közben a természetvédők, valamint környezetvédő aktivisták is kifogásolták a beruházást, mely több másik osztrák beruházással együtt veszélyezteti a tó UNESCO világörökségi státuszát. A Fertő tó magyar oldalának településvezetői ugyanakkor kiállnak a fejlesztés mellett, valamint a Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa is támogatja a Fertő-part fejlesztését.

Fertő-tavi vízi telep
Sopronmédia.hu

A Portfolio.hu a legfrissebb kormányinfót idézi, mely szerint a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztőt megbízva fejlesztenék a területet:

A Kormány egyetért a Fertő tó és környezetének fejlesztése Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. általi megvalósításával, és azzal, hogy a beruházás első ütemének kivitelezése a 2020-2021. években összesen 9 179 053 000 forint összegű költségvetési támogatás biztosításával valósuljon meg.

Az ütemezés alapján 2020-ban 4,14 milliárd forintot Kulturális örökségvédelmi szakmai feladatok jogcímen biztosítanak, 2021-ben 5,038 milliárd forint forrást pedig Kulturális örökségvédelmi, világörökségi törvényből adódó és nemzeti emlékhelyekkel kapcsolatos feladatok jogcímcsoport javára biztosítanának. Azt egyelőre nem tudni, hogy az eredeti tervekből mennyi és egyáltalán abban a formában valósul-e meg – írja a portál.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet