Rétvári Bence bejelentette, amit eddig is sejtettünk.
A nyáron megszűnik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ - jelentette be Rétvári Bence az ATV Start Reggeli című műsorában.
Vannak szakmai kritikák, amelyeket mi is elfogadunk, amiken javítani kell
- indokolta a döntést az államtitkár.
Nem maradnak azonban rendszer nélkül az iskolák: Rétvári elmondta, hogy tavasszal már dolgozni fognak egy új rendszer kialakításán, ami előreláthatólag kevésbé lesz központosított, mint a Klik volt.
A Klik megszűnése már korábban is sejthető volt, mi is írtunk róla itt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.