Most megnézheti, milyen lett idén Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc karácsonyfája

Azt nem lehet mondani, hogy nem szép.

Várkonyi Andrea az Instagramon mutatta meg, milyen lett idén a család karácsonyfája.

Az egykori tévés legfrissebb posztjában azt írta, mióta lánya, Nóri felnőtt, már nem kell 23-án éjjel titokban díszítenie, hogy másnap reggelre „meghozzák az angyalkák”. "Így aztán van időnk hangolódni, várni, hogy megérkezzen a karácsony, mindhárman nagyon szeretjük ezt a hangulatot" - tette hozzá, majd boldog karácsonyt kívánt a követőinek.

Bejegyzéséhez természetesen mellékelte azt a képet is, amin a családi karácsonyfa látszik.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű