Az egyesület 2013-ban alakult, azóta folyamatosan jelen van Szombathely táncéletében. Az évek múlásával közel 50 versenyen és majdnem 100 fellépésen vannak túl. Kokas Gergely, a Movement Academy alapítója és koreográfusa elmondta: az alapításkor azt a célt tűzték ki, hogy Szombathelyen megteremtsék a minőségi hiphop táncoktatást. Illetve hogy ne csak kikapcsolódást és szórakozást nyújtsanak a fiataloknak, hanem akár egy profi táncos karriert is megalapozhassanak náluk a legrátermettebbek és legelszántabbak. Végcéljuk pedig természetesen az egyesület nemzetközi szintre emelése.
Tavaly áprilisban költöztek a mostani táncstúdiójukba, ami belvárostól 10 percre, a Vitéz utca 1. alatt található. Minden év júniusában nagyszabású táncgálán mutatják be az itt táncot tanulók egész éves munkáját a szülőknek, családtagoknak, barátoknak és persze minden érdeklődőnek. A gálák helyszíne az MMIK nagyterme. Rendszeresen szerveznek workshopokat, amikre az ország különböző pontjairól érkeznek táncos előadók. Emellett külföldön is képzik magukat, hogy mindig "mait" táncoljanak, képben legyenek az új stílusokkal. Nyaranta többnapos intenzív nyári tánctábort is szerveznek.
Az egyesület február 11-én, szombaton beiratkozást tart. Délután 4 órától több korcsoportban, akár már 6 éves kortól várják a táncolni vágyó érdeklődőket a stúdiójukban, ahol egy nyílt óra keretében mindenki kipróbálhatja magát.