Másfél év eltiltás és 150 ezer forint büntetés - mozdony elé hajtott a VW Szelesténél

A jármű vezetője a piros jelzés ellenére hajtott a sínekre. A mozdony ütközőjén fennakadt autó sofőrje túlélte a balesetet és fellebbezést nyújtott be a járművezetéstől eltiltás mértéke miatt.

A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt 150.000 forint pénzbüntetésre és 1 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy büntetlen előéletű férfit.

A vádlott 2021. augusztus 25-én 20 óra 30 perc körül, esti szürkületben egy személygépkocsival közlekedett Ölbő felől Szeleste irányába.

A 8446-os számú főutat a 11. kilométer-szelvény térségében útszintben az Ölbő-Alsószeleste vasútvonal keresztezi. A vasúti átjáró fénysorompóval biztosított. A vasúti átjáró előtt „Sorompó nélküli vasúti átjáró” veszélyt jelző tábla van kihelyezve, amelyet olyan kiegészítő táblával láttak el, ami arra utal, hogy a vasúti átjárót fénysorompó biztosítja.

Mozdony két ütközője közé került - túlélte a balesetet a VW vezetője Ölbőnél
TM/Nyugat.hu

A vádlott személygépkocsijával úgy közelítette meg a vasúti átjárót, hogy nem észlelte a vasúti átjárót biztosító fénysorompó piros jelzését, ezért a vasúti átjáróba hajtott akkor, mikor neki bal kéz felől érkezett egy mozdonyvonat. A mozdonyvonat eleje a vasúti átjáróban nekiütközött a vádlott személygépkocsija bal oldalának, majd a vonat vezető tanú gyorsféket alkalmazott, amelynek következtében a mozdonyvonat ütközőjén fennakadt, részben pedig a vonat alá szorult személygépkocsit maga előtt tolva mintegy 70 méter távolságra az ütközés helyétől állt meg. A baleset következtében a vádlott nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A sofőr túlélte a balesetet
TM/Nyugat.hu

A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ 19. § (6) bekezdés a) pontjában írtakat, valamint a 39. § (3) bekezdés a) és c) pontjában írtakat, mert a vasúti átjáró előtt nem állt meg annak ellenére, hogy a fénysorompó villogó piros jelzést adott és a vasúti átjáróban vasúti jármű közlekedett.

Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és a védő a járművezetéstől eltiltás mérséklése iránt fellebbezést jelentett be.

Mozdonnyal ütközött Volkswagen Szeleste és Ölbő között

112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló