Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Mozgáskorlátozott parkoló-ügy: a rendőrség szerint nem történt szabálytalanság

A rendőrök nem szegték meg a KRESZ-t, és később a Trabantossal szemben is szakszerűen jártak el - olvasható közleményükben.

2011 szilvesztere előtt egy nappal írtuk meg , hogy felkerült a Facebookra egy olyan kép, amin egy rendőrautó mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyen strázsál a szombathelyi Borostyánkő áruházzal szemben. A cikk óriási látogatottságot ért meg, és országos figyelmet kapott.

Az ominózus kép
Facebook

Majd január 3-án azt is megírtuk, hogy három nap leforgása alatt ugrott is a fotót készítő forgalmija , ami már kifejezetten gyanús volt. Akkor dr. Tánczi Tibor megbízott főkapitány vizsgálatot is indított, melynek eredménye, vagyis az azzal kapcsolatos közlemény a mai napon befutott szerkesztőségünkbe. Erre már nagyon vártunk, úgyhogy azonnal közöljük is:

Rendőrségi közlemény

A 2011. december 30-án „Szombathelyi rendőrautó a tilosban” címmel megjelent cikk esetében, a rendőrségi vizsgálat megállapítása alapján, a rendőr kollégák állampolgári kérésnek tettek eleget azzal, hogy az illető személy részére - a mozgáskorlátozottak részére fenntartott parkolóhelyen ugyan, de a gépjárműben maradva – felvilágosítást adtak, ezzel a magatartásukkal azonban semmiféle szabályszegést nem követtek el az alábbiak szerint:

Az 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet ( továbbiakban: KRESZ ) szabályozza a közúti közlekedés szabályait. Tisztázandó, hogy a jogszabályban olyan definíció, hogy parkolás, nem található. A parkolás fogalma helyett a KRESZ a várakozás szót használja. Ennek értelmében:

"Megállás: járművel a be- és a kiszálláshoz, vagy a folyamatos fel- és lerakáshoz szükséges ideig, illetőleg – ha a vezető a járműnél marad – egyéb okból legfeljebb 5 percig történő egy helyben tartózkodás."

"Várakozás: járművel a megállásnál hosszabb ideig történő egy helyben tartózkodás."

A közúti jelzések egyik csoportja a jelzőtáblák. A KRESZ 17. §-ának e) pontja szerint:

""Várakozóhely" (110. ábra); a tábla a járművek kijelölt várakozóhelyét jelzi, a tábla alatt elhelyezett kiegészítő tábla jelezheti a várakozó helyen kötelező elhelyezkedés módját."

A 18. § (7)154 bekezdése szerint:

"A 17. § (1) bekezdés e) pontjában szereplő kiegészítő tábla ábrája (115. ábra), amely a mozgáskorlátozottak gépjárművei részére fenntartott várakozóhelyet jelöli, útburkolati jelként önállóan is alkalmazható."

A jogszabály kimondja, hogy ezek a várakozóhelyek mozgáskorlátozott személyt szállító járművek részére vannak fenntartva, mint ahogy ez a cikkben szereplő képen is látszik. Ugyanakkor várakozóhelyről lévén szó, nyilvánvalóan ez a terület a járművek várakozására szolgál. Márpedig, ha a vezető a járművénél marad, akkor csak megállásról beszélhetünk.

Tehát, a vizsgálat megállapítása szerint a rendőrök a szolgálatukat a meghatározottak szerint látták el, az útiránytól el nem tértek és fentiekre tekintettel megállásukkal KRESZ szabályszegést sem követtek el.

A 2012. január 3-án „Bosszú a rendőröktől?- Ugrott a fotós forgalmija” címmel megjelent írás vonatkozásában elmondható, hogy rendőri intézkedésre - a cikkben nevét vállaló férfivel szemben – azért került sor, mert a járőrök a meghatározott útiránytervnek megfelelően közlekedtek Szombathelyen a Thököly Imre utcában, amikor a Thököly és az Aréna utca kerszteződésénél lévő gyalogosátkelőn haladóknak elsőbbséget adva észlelték, hogy a belső sávban rendőrautójuk mellett megálló személygépkocsi helyzetjelzője kéken világít, ezért ellenőrzés alá vonták.

A közúti ellenőrzés során a kollégák a cikkben szereplő gépkocsival kapcsolatban több szabálytalanságot is tapasztaltak, ezért a jármű forgalmi engedélyét elvették, azért pedig, hogy a szabálysértés dokumentálható legyen - technikai eszköz meglétének hiányában - egy másik járőrpár közreműködését vették igénybe.

Vas megyében 2011. évben összesen 653 esetben került sor forgalmi engedély elvételére, ami azt jelenti, hogy naponta majdnem 2 esetben került sor ilyen irányú intézkedésre.

A vizsgálat során megállapításra került, hogy a rendőrök ez esetben is szakszerűen jártak el és az intézkedés jogszerű volt.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a fentebb említett tények és vizsgálati eredmények függvényében határozottan visszautasítja azon feltevéseket, mely a két eset közötti összefüggések megalapozottságára, a rendőrök szabálytalan magatartására illetve jogszerűtlen intézkedésére irányulnak.

Szombathely, 2012. január 18.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra