Nyugati szomszédunk szigorít a koronavírus miatt, de minket nem érint.
Hétfőtől szigorítja a beutazást Ausztria; Magyarországra nem vonatkoznak az új szabályok - közölte az osztrák sajtó vasárnap. A beutazási korlátozások azokra vonatkoznak, akik a koronavírus-járvány szempontjából kockázatot jelentő 32 ország valamelyikéből kívánnak visszatérni Ausztriába. A visszatérőknek rendelkezniük kell egy 72 órásnál nem régebbi negatív PCR-teszttel. Annak hiányában házi karanténkötelezettségnek kell eleget tenniük. A karanténban lévők kötelesek 48 órán belül saját költségükre elvégeztetni a koronavírus-tesztet. Azok, akik ezt elmulasztják, akár 1450 euró pénzbírságra is számíthatnak.
MTI
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!