Steve McQueen rabszolgafilmjével indíthatjuk az évet

Nem sok, mindössze két film jut a hétre, már ami a szombathelyi mozipremiereket illeti, de ezek közül az egyik nagyon is minőségi darab.

Csúcsnigger

12 év rabszolgaság – Steve McQueen ismét filmet készített, ami azért érdekes, mert korábbi alkotását, a Szégyentelent nagyon bírtam. Ha pedig hozzátesszük azt, hogy a 12 év rabszolgaságot már most a Django elszabadul egyik nagy utódjaként emlegeti szaksajtó, akkor komolyabb fenntartások nélkül ülhetünk be rá a moziban. McQueen ebbe a moziba is magával hozta korábbi múzsáját, Michael Fassbendert, és hozzácsapott még egy szépfiút, Brad Pittet. Mindamellett, hogy a Godlen Globe-on szinte nem volt olyan kategória, amiben ne jelölték volna (a díjkiosztó január 12-én lesz), az IMDB is nagyon jó osztályzatot adott: 8,7-et a tízből. Sőt, a mindig reálisan pontozó nézői és szakírói kritikákat összesítő Rottentomatoes is 96-93 százalékra taksálja a filmet. Nem is kell róla többet áradozni, irány a Savaria Mozi.


Lehet pulykázni

Pulykaland – Hogy mennyire erőlteti rá vagy veszi fel magától egy csomó nemzet az USA szokásait, hagyományait, ünnepeit, az jó kérdés. Hogy egy „tisztességes” magyar ember nem lehet meg a Valentin nap és a Halloween nélkül, az nem lehet kérdés. Azt várom, mikor kezdik el a szupermarketek nyomni a Hálaadást is, hogy aztán mi is november negyedik csütörtökén sült pulykától telve nyúljunk el a kanapén. Mindenesetre a Pulykaland már ennek az idilli képnek kezd megágyazni. A speciálisan Észak-Amerikában honos ünnephez kapcsolódóan a pulykák megpróbálják megmenti minden pulyka popóját az ünneptől. Hogy mennyire tud szórakoztató lenni egy olyan animáció, aminek alappillére egy nálunk abszolút nem tradicionális szokás, ráadásul mindezt a világot éppen csak kóstolgató generációnak tálalva? Hát azt tippelem, semennyire. IMDB: 5,3/10, Rotten: 18% (krtikusok), 48% (nézők).

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra